Van olyan pont a kereső ember életében, amikor felülíródnak az addig természetes és mondhatni hétköznapi módon megélt gondolatok és cselekvések. Ez amennyire nagyszerű, annyira természetes is. Ilyen pont nem tudom mikor köszöntött be Bakos Attila életében, de mindenesetre volt ilyen, mert máskülönben nem nagyon magyarázható meg, hogy szerencsétlen black metal próbálkozások után egy olyan anyagot tett le csendben, szerényen, de nagyon is komolyan, mint a Woodland Choir Serenity Rise albuma.
Mi a Woodland Choir? Egy tizenkét éve (!) létező zenei projekt, ami dark ambient zenekarnak indult, de a For You anyaggal akusztikus zenei projektre változott át. Attila nem mondható hamari embernek, mert ahhoz, hogy minőségi anyagot készítsen nemcsak megtanult (egy vak embertől mellesleg) gitározni, hanem e mellett magában is várta azt, hogy megérjen az anyag egy nemesebb, emelkedettebb témához, amelyet ő így fogalmazott meg, "az album mögött meghúzódó idea egy kívánság, egy lélek két felének egyesülése, egy boldog, isteni nyugalomtól dús élet kezdete".
És valóban.
A Serenity Rise-ra nem az a jó szó, hogy "profi" hanem az, hogy harmonikus és - kissé borongósan, sötéten - de nagyon, a szó eredeti értelmében romantikus album. Minden hangszeren (gitár, furulya, szintetizátor) Attila játszik és ami ennél is jobb, hogy olyan hangokat szólaltat meg, amelyekről nem mondanám meg (nem is mondom meg), hogy egyetlen ember műve. Pedig az. Ha kell heroikus, ha kell lírai, ha kell fennkölt, ha kell borongó és filozofikus ez hang, amely azonban az esetek nagy részében belülről szól, a zene ugyanis nem öncélú, hanem önkifejező leginkább. Őszintén sajnálom azonban, hogy az olyan dalok, mint a Time vagy a Traveller vagy a The Travern és főleg a Tragedy's Eyes nem szólalhattak meg magyarul, hiszen minden dal angol nyelvű.
Valaki azt mondta, hogy ez a "magyar Empyrium". Könnyű persze ilyet mondani, mert a skatulya egyszerű kis dolog. A helyzet adja magát, de nem ül, mert az Empyrium dekadenciája, gyakori nihilizmusa nincsen jelen az albumon, és ez úgy általában is unikum a színtéren. E mellett pedig Attila nem menekül a természetbe, hanem megtalálta ott magát, azzal együtt lélegzik és azt akarja valahogyan visszaadni, annak a békéjét giccs és póz nélkül (ebben komoly segítségére van Havancsák Gyula is, aki nagyszerű dizájnt rittyentet az albumnak, amely méltán üti meg a CMI és hasonszőrű kiadók elektrografikáinak a szintjét). Attila gitárbontásai klasszikus iskolát mutatnak, és nekem leginkább Michael Cashmore-t is, de lehet, hogy ez csak az én kis magánügyem.
A lemezt egyből simán négyszer hallgattam meg, pedig nem terveztem, de adta magát. Nagyot szippantottam a levegőbe amely megtöltötte a szobát a hangok nyomán és azt gondoltam, hogy ideje van egy erdei sétának, természetesen este, telihold alatt. Velem lesz Byron, Keats, Wordsworth és talán Coleridge is.
Előre örülök neki.
Woodland Choir: Serenity Rise CD (Epidemie Records, 2010.)
Kontakt: http://myspace.com/woodlandchoir
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
