Hipotézis

Elsősorban arra keresem a választ, hogy ezek az emberek csak ruhaviseletükben különböznek a többi embertől vagy éppen egyéb belső tényezők is közrejátszanak a szubkultúrához való tartozásukban. A fentiekben számos okot leírtam, hogy mi az, ami a fiatalokat a dark/goth szubkultúrához köti. Ezek alapján legfőképpen jellemző tulajdonságaiknak mondhatjuk a visszahúzódást, introverziót, non-konformitást, szorongásra és depresszióra való hajlamot, céltalanság és kilátástalanság érzését.
Egy darkot már első pillanatban felismerni megjelenéséről, amit előbb már leírtam. A társadalmi normáktól való eltérésük, másságuk szembeötlő, amelyről az emberek legtöbbször elhamarkodott megállapításokat tesznek elmeállapotukat illetően. Mivel a szubkultúrához való tartozás legerősebb kifejező jele a külsőségekben nyilvánul meg, ez az ami jelzi e csoporthoz fűződő konformitásukat. A mozgalmon keresztül valósulhatnak meg önállósági törekvéseik és a valahova tartozás igénye is.
Sokan azt gondolják, hogy a darkok gyenge, túlérzékeny emberek, akik képtelenek megvívni az élet nehézségeivel és menekülésképpen megalkotják saját furcsa világukat. Egy másik oldalról megvilágítva ugyanakkor bizonyos fokú erőre van szükség ahhoz, hogy fel merjék vállalni másságukat és egy életen át képviseljék azt, amiben hisznek, hogy ne fogadják el a társadalmi normákat, csak azért mert azt a többség jónak látja. Ezért egyik kérdésem az lenne, hogy a vizsgált írásokban valóban megjelennek-e az érzkenység jelei. Szeretném megvizsgálni az írásokban azt is, hogy valóban fellelhető-e az a különös másvilági misztikus kép, amelyről oly szívesen olvasnak illetve fantáziálnak. Találni szeretnék olyan szimbólumot az írásukban, amely kapcsolatos a halál és a túlvilág gondolatával.
A fennti bevezetőben rámutattam arra, hogy a dark/szubkultúra tagjai valamilyen formában kötődnek a művészetekhez, illetve fejlett esztétikai érzékkel rendelkeznek.
A szubkultúra sok olyan fiatalt integrál akiknek problémáik adódtak a társas beilleszkedéssel. Ez általában túlzott visszahúzódásukból, kevés kötődési igényükből, illetve a tásadalomtól való elkülönülési vágyukból ered.
Ezek alapján feltételezem, hogy az alábbi jegyeket várhatóan többségben fogom találni a darkoknál, mint a kontroll csoportnál:

1. Visszahúzódás és intorverzió, a társas beilleszkedés zavarát mutatja:
- kötetlen írás
- Zavart eloszlási vagy térritmus
- Tömbelhelyezés: balra tolódott
- sor és szótáv: nagy
- zárt formák az oválokban
- baltendencia
2. Önértékelési problémák:
- szögesedő vagy horpadt oválok
3. Érzékenység jelei:
- Girland, fonalasodás, szóközbeni fonal
- gyenge nyomaték, egyenetlen, sporadikus eloszlással
4. Szubkultúrához való konformitás, a külsődleges jegyek hangsúlyossága, valamint az esztétikai igényesség, szépérzék miatt
- formahangsúlyos írás
5. Halál illetve az élet nehézségeinek szimbólumaként
- kereszt szimbólum gyakoribb előfordulása "t" betűben, egyéb vonalkereszteződések
6. Az anyagi lét kérdése okozta problémába való beleragadás, fejlődést lezáró vonalak
- "t" vízszintes vonalak hosszú és nyomatékos, egyéb hangsúlyos vízszintes vonalak
7. misztikus gondolkodásmód és fantázia jeleként
- magas felső zóna, telt felsőzónás hurkok,

Sok egyéb jelet és egyéb tulajdonságot is lehetne vizsgálni még, talán mások más szempontok szerint végeznék az elemzést, de azt gondolom, hogy ezek is jól tükrözni fogják a szubkultúra egyes tagjainak különbözőségét a társadalom iratlan normáihoz jobban alkalmazkodó társaiktól. Mivel dolgozatomban csak húsz dark/goth fiatal írását hasonlítom össze húsz másik nem e szubkultúrához tartozóéval, ezért az általam kapott eredmények nem feltétlenül bizonyító erejüek, így távol álljék tőlem (és mindenki mástól is) messzemenő következtetéseket levonni e vizsgálat alapján a rétegkultúra tagjairól általánosságban.

Egy szubkultúra vizsgálata a kézírás alapján - Grafológiai intézet; részlet.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 09. 04. - 08:43 | © szerzőség: Mezey Gyöngyi