25 / 4 - Jubilumi alter ünnep

Helyszín: 
Budapest - Showbarlang(Soroksári út 58., 1095)
Időpont: 
2013. november 29., 20:00
Fellépők: 
Nulladik Változat, A kert, Madrass

November végén 25/4 elnevezéssel „alternatív születésnapot” tartanak a budapesti Showbarlangban. A különleges underground zenei eseményen az 1990-es évektől különböző formációkban együttmuzsikáló zenészbaráti társaság „lépteti a lelkeket a lajtorján”.

Jubileumi, múltba tekintő, de egyben aktuális koncertre kerül sor 2013. november 29-én (pénteken) 20 órától a fővárosi Showbarlangban (1095 Budapest, IX. kerület, Soroksári út 58.). A 25/4 nevű különleges zenei rendezvény az 1988-tól, azaz huszonöt esztendeje többféle felállásban közösen muzsikáló zenészek összegző előadása, mi is történt az eltelt negyedszázad alatt.
A Hricsovinyi Tamás basszusgitáros kezdeményezésére és szervezésében létrejött évfordulós „underground-ünnep” búcsúkoncertezés helyett a – velük együtt érő – közönség bevonásával történő olyan közös emlékezés, amely megmutatja a jövő lehetséges útjait is. Az esten fellépő együttesek összekötő kapcsa a mindegyik formációban basszusgitáros személye.
A keményebb és lágyabb lélekhúr-pengetésben közreműködik a hajdan-volt formációt újjáélesztő A Kert „revival” – Dömötör Balázs, ének; Horváth Attila, gitár; Hidasi Barna, billentyű; Dombó Szabolcs, dob és Hricsovinyi Tamás, basszusgitár. A folkos rockot játszó Madrass együttes: Angyal Dorka, ének; Kövi Lóránt, ének; Horváth Attila, gitár; Temesvári Bence, hegedű és ének; Dombó Szabolcs dob; Hricsovinyi Tamás, basszusgitár. Szintén fellép az eredeti felállású Nulladik Változat, a Nulladik Változat „origin” – Fenes Tibor, ének, gitár; Szabó Attila, gitár, ének; Puskás Tibor, dob; Hricsovinyi Tamás basszusgitár. Illetve a Nulladik Változat „tribute” sajátos alkalmi „emlékzenekar”, azok közreműködésével, akik az idők folyamán valamilyen formában kapcsolódtak az együtteshez (Kövi Lóránt, ének; Horváth Attila, gitár; Szuhaj Péter, gitár; Dombó Szabolcs, dob; basszusgitáron Hricsovinyi Tamás kísér). Így a 25. esztendős évforduló négy zenekar underground körökben jól ismert számainak megszólaltatásával kerül megünneplésre – innen az est elnevezése: 25/4.
A hajdani, kultikus klubkoncert-hangulatokat megidéző – Almássy tér, Banán, Bahnhof, Benczúr, Budakeszi Művelődési Ház, Budavári Labirintus, E-Klub, Enyhe Fintor, FMK, Molothow Liget, Pe-Csa, Picasso Point, Ráday, Wigwam, Riff-Röff, Tataya, Tilos az Á, V. M. H., Vadorzó Klub, Viking stb. – underground szeánszon további meglepetés zenészvendégekre, fellépőkre számíthat a közönség. A 25/4 belépődíj nélküli rendezvény, a bejáratnál lévő „becsületkasszába” való befizetéssel ki-ki szimpátiája és lehetőségei szerint segítheti kedvencei további működését.

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK:
Az esemény a Facebookon