Heilung, Barba Negra, 2022.12.02.

Úgy gondolom, a stílus szerelmesei el voltak kényeztetve idén, számos izgalmas koncert mellett az északi mitológiát felelevenítő két világhírű experimentális népzenei formáció, a Wardruna és a Heilung is meghívást kapott Budapestre. Előbbi ugyan a nyári melegben de alkonyatkor, míg utóbbi a december eleji zordabb, és ezáltal passzolóbb télben érkezett hozzánk.

Hogy izgalmasabb legyen a képlet, egyből hármasfogatként gördült a készülő Barba Negra színpadára az este. Külön öröm volt számomra, hogy a mátrai fák alatt már izgalmas koncertet idén előadó Lili Refrain szólóestje volt az erős prológus. A római hölgy ugyan 2007 óta aktív európa színpadain, az igazi áttörés talán ezzel az estével (és persze turnéval) veheti kezdetét, talán ennyi embernek nem volt még alkalma megmutatni tehetségét. A Heilung óriási nemzetközi hírnévvel, mindenhol teltházas előadásokkal bír. Az a kísérletezős szólóformáció, amit az olasz hölgy képvisel, megérdemli a figyelmet ilyen kaliberű esteken is, bizonyította ezt a magyar közönség kitörő lelkesedése is abban a mintegy háromnegyed órában, amit lehetőségként kapott. Friss, Mana című albumáról számos szerzeménnyel kedveskedett, számomra talán a metálosabb közönségre aktualizált villázós gitárszólók lehettek volna elhagyhatóak - cirkusz és kenyér. Megjegyezném zárójelben, hogy az a loopolási technika, amit nagy kedvencem, a Sieben esetében már annyira megszerettem, tetten érhető Lili kisasszony esetében is, szerencsére megfelelő tehetséggel és ügyességgel kezeli. Ugyanez négy zenész által kevésbé válna izgalmassá, virtuozzá.

Engem egyáltalán nem tudott elcsípni az Eivor zeneisége már korábban sem; alapvetően amit képvisel nagyjából távol áll tőlem, mégis elmondható, hogy kb szuperlativuszokban emlegetik csak a művésznőt. Magyar wikioldala beszédes:"Eivørt gyakran nevezik „a feröeri Björk”nek. Nem lehet egyetlen stílusba sem besorolni: repertoárja a dzsessztől a népzenéig, az etnopop tól a rockzenéig terjed, de a klasszikus és egyházi zenében is otthon van, sőt operát is énekel. Ennek ellenére saját meghatározása alapján főként dzsesszénekesnek tekintik." Emelem kalapom sikerei előtt, nagyjából azt a félórát próbáltam kihasználni sikertelenül a sörhöz jutáshoz, amíg színpadon állt. A Barba Negra eddigre csurig telt, a várakozás szemmel láthatóan óriásinak volt mondható.

Még 2017-ben lett elérhetővé a Lifa koncertanyag felvétele, ami túlzások nélkül lenyűgöző látványvilággal és mély zeneiséggel előadott színpadi játék. Parabola az emberiség kezdetéből. Az ősiséget sugárzó jelmezeken felül nem sajnált egy viking harcosokból felálló sort sem felvonultatni, tényleg pazar semmihez sem hasonlítható élmény részese lehettem, többször megnéztem. Míg a megelőző soralbumok Észak-Európa kezdeti kultúrájából merítenek, legutóbbi, Drif (Gyülekezés) című korongjuk már elkalandoz más kultúrtájakra is. Ebből kiindulva bizakodtam abban, hogy a Heilung előadása a már látottakhoz képest némi novummal szolgál számomra, sajnos ez tévedésnek bizonyult. Míg az első dekádban a lélegzetem is bent maradt - nyilván élőben azért a felvételekhez képest szíven ütött az előadás - az a bizonyos szusz egyre inkább kiengedett. Olyannyira, hogy míg egyetlen rossz szavam nem lehet sem hangzás minőségére, sem a koreográfia és jelmezek együttállására, a számban egyre inkább keserű ízt éreztem, és nem a söré volt az. Egyszerűen minden mozdulat, minden gesztus túlságosan színpadi, betanult, tűpontosnak tűnő volt - óriási össznépi hakni képét vizionáltam. Azt a lelket hiányoltam, ami egy Forndom, vagy Wardruna előadása alatt tapintható a levegőben. Panem et circenses! Bemagolták a leckét legújabbkori vikingjeink és sámánjaink az eleiket elpusztító rómaiaktól, az öt éve világot járó vándorcirkusznak semmi és senki sem állhat(ott) ellent. 

  

fotók: Valovics Tímea


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2022. 12. 13. - 04:13 | © szerzőség: Gelka