A barlang története tipikus saramagói vízió, mely a platóni múlt és a Szép új világ-ban felvázolt embertelen jövő közötti jelent villantja fel. Megszokott barokkos stílusában a szerző derűs távolságtartással, mégis empátiával mutatja be Cipriano Algor falusi fazekasmester konfliktusát a környéket egyre inkább eluraló gigászi Központtal, mely egyszerre lakópark, pláza, vidámpark és temető - város a városban, vagy talán inkább egyfajta kafkai-orwelli hangulatú rendőrállam az államban.
Egy napon a Központ bürokratái közlik a fazekassal, hogy termékeire többé nem tartanak igényt. A következő hetekben a mester lányával és a Központban őrként dolgozó vejével összefogva, erejét megfeszítve küzd a megélhetéséért, alkalmazkodni próbál, ám hiába, a végkifejlet elkerülhetetlen: a kis családnak be kell költöznie a Központba. Itt egy éjjel Cipriano Algor megdöbbentő felfedezést tesz, s ez ismét új irányba fordítja mindannyiuk sorsát. Mint több korábbi kötetében, a szerző ebben a regényében is egy igen egyszerű alaphelyzetből bontja ki a metaforákban és filozófiai párhuzamokban gazdag történetet. Miközben az egyén, a kisember sorsát vizsgálja, akinek adott történelmi és társadalmi helyzetben kell megteremtenie létezése feltételeit, a rá jellemző enyhe iróniával kipellengérezi a fogyasztói társadalom elidegenítő hatásait, és nem fél némi archaikus romantikát csempészni a szereplők életébe. Talán nyíltan vállalt pesszimizmusából eredeztethető a benne rejlő makacs tagadás, melyre már a Lisszabon ostromának históriája is épült, és ami A barlang végső feloldását is meghatározza. „Mert van-e annál felemelőbb érzés - kérdezi Saramago -, mint amikor az ember teljesen szabad akaratából azt mondhatja, hogy "nem"?
