Hunter S. Thompson: Félelem és...

Félelem és reszketés Las Vegasban

„A sportszerkesztőktől kaptam továbbá 300 dollárt készpénzben, aminek nagy része már el is ment rendkívül veszélyes drogokra. A kocsi csomagtartója úgy nézett ki, mint egy mozgó rendőrségi narkó-labor. Volt két zacskó füvünk, hetvenöt meszkalin-pirulánk, öt lap, nyomott mintás, nagyon erős bélyegünk, egy sószórónk félig tele kokainnal, valamint serkentők, nyugtatók, sikoltatók és nevettetők egész arzenálja... emellett egy liter tequila, egy liter rum, egy karton Budweiser és két tucat amil-nitrit. Mindezt előző éjjel hajtottuk fel – mint az őrültek, keresztül-kasul száguldoztunk Los Angelesen Topangától Wattsig, és magunkhoz vettünk mindent, amit csak találtunk. Na, nem mintha ez mind szükséges lett volna az útra, de ha az ember egyszer belekezd egy komoly droggyűjtemény beszerzésébe, a tendencia az, hogy a végletekig elmegy.” Hunter S. Thompson Kentuckyban született 1937-ben, és 2005-ben halt meg Coloradóban. Életéről sokat elmond, hogy öngyilkosságát követően hamvait egy ágyúból lőtték ki tűzijáték kíséretében, de természetesen – regénybe illő – életét leginkább a művein keresztül ismerhetjük meg. Thompson újságíróként kezdte, és közben alakította ki saját stílusát, a gonzót. Legismertebb és legnagyobb hatású cikkeit a Rolling Stone-nak írta, és némi áttéttel e magazin felkérésére született meg az a mű, amely már a szerző életében kultikussá vált: a Félelem és reszketés Las Vegasban. (fülszöveg)

2013. 08. 07. - 12:24 | © szerzőség: Gelka