Ha pályázatról van szó, vagy amikor bürokratikusnak tűnő folyamatok érik el egyletünket, titkárunkhoz, Major Brigihez fordulok. A nálunk végzett munkája mellett az alábbi beszélgetés némiképpen bővítheti a róla kialakult képet, bemutatva újabb tagunkat az egyesület soraiból.
Szelevényi Gellért: - VHK, Pál Utcai Fiúk és a többiek. És persze a Fekete Lyuk… A magyar alternatív zenék tudom, hogy közel állnak Hozzád, a „hőskornak” Te is részese voltál. Hogyan emlékezel vissza azokra az időkre, mi tud megmozgatni a jelenben?
Major Brigitta: - Milyen érdekes is ez, „hőskor”. Nekem mindig olyan érzésem van, mintha még az lenne. Amit biztos erősít az is, hogy az elmúlt pár évben nagyon sokszor felidéződnek bennem és a környezetemben is abból az időszakból emlékek. Feltűnnek vagy visszatérnek olyan emberek, akikkel hosszú évek óta nem beszéltem és nem találkoztam és természetesen megmaradtak sok-sok évre visszamenő barátságok is. Mindig is szerettem a „hőskor” közegét, és szerettem, hogy annyi ember fordult meg körülöttem is. Érdeklődve, de sokszor inkább megfigyelőként vettem részt minden folyamatban. És mint megannyi embernek, a mai napig az egyik fő mozgatórugó nekem is a zene, szoros velejáróként a koncertek vagy fesztiválok is. Sosem műveltem, mindig is külső csodáló voltam, mint sok más önkifejezési módnak, amiknek azért egyik kultikus terepe volt a Fekete Lyuk, és meghatározó része volt többek között a hazai undergrund zene is.
Nyilván az idő haladtával nyitottabban szemlélődöm, és bennem is közben „korszakok” zárultak le. De ez így van rendjén. Rengeteg olyan élményt kaptam a „hőskorból vagy a hőskortól”, amit szívesen elevenítek fel én is, többedmagammal. Rengeteg olyan sztori részese voltam, amire ma is örömmel és mosolyogva gondolok vissza. És a legszebb része, hogy ezek az emlékek még a mai napig visznek előre úgy, hogy folyamatosan rengeteg inspiráció ért eddig is menet közben. Sokat tanultam és van is még bőven mit tanulnom. Csak mondjuk a megfigyelőből mára inkább én is az események aktív részesévé nőttem ki magam, bár továbbra is leginkább, mint háttérszereplő.
És hogy mi mozgat meg a jelenben? Szeretem a régi dolgok felidézését, azokat a zenéket, amin felnőttünk, de legalább annyira nyitottan és örömmel veszem az újdonságokat és az azokból fakadó lehetőségeket. Igyekszem jobban fókuszálni dolgokra, helyzetekre és emberekre figyelni. No meg az esetlegességeimből vagy rossz döntéseimből is leszűrni a tanulságokat és nem tovább vinni azokat. Már amennyire azt lehet. Továbbra is szívesen járok például koncertekre és fesztiválokra is (sőt!), egy ideje már nem csak itthon, hanem külföldön is, de érthetően más értékek is hozzárendelődnek például ehhez. Míg régebben fontosabb volt (koncert)élmények gyűjtése egy-egy alkalommal, mára már szívesen alakítom úgy, hogy több időt töltsek ott és megismerjem azt a helyet és kultúrát, ahova éppen érkezem. Szeretek új dolgokat megélni, átélni és megtapasztalni és változatlanul nagyra értékelem az önkifejezés végtelen formáját.
- Közösségi oldalakon gyakorta lehetett találkozni fotóiddal koncertekről, fesztiválokról. Az utóbbi időben ritkábban lehet fényképezőgéppel látni, más témát választottál, vagy az érdeklődésed fordult újabb dolgok felé?
A fotózás jó ideje szerelem, ami továbbra is megmaradt, de tudod, hogy van ez. A szerelem dinamikája is állandóan változik, így a fotózással való kapcsolatom is pulzál. Van, amikor aktívabban képkomponálok és van, amikor (hosszabb ideig is akár) nincs meg az a drive, ami miatt szívesen veszem elő a kamerát.
És mint sok dolgot, ezt is autodidakta módon sajátítottam el. Nem vagyok profi, sőt, sok tanulni valóm van itt is. Azt szoktam mondani, hogy én nem tudok fotózni, de nagyon szeretek. J
A kreativitás meg mindig is az életem része volt, még akkor is, ha sután nyúltam egy új dolog felé. És tulajdonképpen nem az érdeklődésem veszett el, hanem ahogy már volt szó, sok inspiráció ért eddig, és a figyelmem másfelé kalandozik és fókuszál. Az egyik ilyen megtestesülő fókuszpont például 5 éve a tánc lett. És egy ideje nagyon érdekelnek a vizuális installációk is, bár ez még nagyon csak kezdetlegesen.
- A tánc milyen szerepet tölt be az életedben? Az elmúlt években a hastáncnak hazánkban is egyre nagyobb a népszerűsége, Te miért választottad ezt a stílust?
Érdekes ez is. Valahogy így vagy úgy a tánc is része volt korábban is az életemnek. Sokakkal egyetemben például nekem is volt szerencsém még tini koromban az alap sztenderd és latin táncokat is megismerni (a tangót például bármikor elkezdeném ismét), és van valamennyi hobby néptáncos múltam is. Aztán hosszú ideig a margón sétáltam és itt is külső csodálóként mentem csak pl. táncelőadásokra és figyeltem az érzelmek, a gondolatok, vívódások vagy azonosulások, vagy épp meghasonulások tánccal való kifejezését.
Pár éve a szervezetem is jelzett egy probléma miatt, hogy kell igenis a rendszeres mozgás megint. De hogy miért pont a hastánc? Alapból a klasszikus orientális táncok sosem vonzottak, nem ismertem a kultúráját behatóbban és a tanáraimmal és a többi lánnyal ellentétben, akikkel ma táncolok, én egyből a hastánc egyik oldalágába csatlakoztam be, nem volt klasszikus hastánc alapom. Eleinte csak törzsi-, törzsi fúziós és mostanában főként az ATS (American Tribal Style) az a vonal, amiben megtaláltam végül magam. De a lehetőségek végtelenek, és kit tudja, merre visz tovább minket a lendület. Időközben pedig adódott olyan helyzet, ahol mélyebb (elméleti) betekintést kaptam a klasszikus alapokba, ritmusvilágba is, ami sok, korábban a fejemben levő kérdést ezzel kapcsolatban megválaszolt.
A törzsi hastánc mellett majd tíz évvel az után, hogy először találkoztam élőben és magával ragadt, eljutottam egy nagy álomhoz és belekóstoltam az indiai táncba is. Somi Panninál egy rövid ideig tanultam bharatanatyam-ot, de az élet úgy sodort, hogy sok dologról, így erről is le kellett mondanom és másfelé fókuszálnom. Aztán ki tudja, mikor sodródom vissza erre a vízre is.
A hastáncot Joós Juditnál kezdtem el a csoportban táncoló több kedves barátnőm indíttatására. Judit nem csak, mint tanár, hanem mint ember, és mint Nő is példaképe sokunknak. Nagyon sokat adott személy szerint nekem is ez alatt a rövid 5 év alatt, mióta ismerem.
A törzsi alapokat és ma az ATS-t Juditnál tanulom az Ostara Tribal tagjaként, olyan lányokkal egyetemben, akikre tudom, hogy bármikor számíthatok, mert nem csak a tánc, hanem az egymás iránti tisztelet és a barátság is összetart minket. A fúziós hastáncba pedig Téglás Krisztina Haalima (aki szerintem az egyik legtehetségesebb magyar fúziós hastáncos) egy nyári workshopján „botlottam” bele és maradtam is a Fusion Pixies csoportjában. Bár ez a vonal kicsit rapszodikusabban alakul az életemben. Azért a táncórák mellett, ahogy lehetőségem van, én is igyekszem eljutni minél több érdekes workshopra is.
Pár évvel ezelőtt eszembe sem jutott volna, hogy én valaha színpadra lépek és a mai napig azt gondolom, hogy soha nem fogom professzionálisan művelni, de a hastánc (és főként ezen formái) fontos örömforrás mind magunk, mind pedig azok számára, akiknek táncolunk és sokszor ennél sokkal több is. Figyelem, fegyelem, alázat, tisztelet a tánc felé, egymás felé és a nézők felé is egyben. És persze külön izgalom, amikor egy - egy új zenét fedezünk fel, amiben fantáziát látunk és készülünk rá, nem csak fejben, a mozdulatok gyakorlásával vagy a törzsi-fúzió esetében a koreográfiával, hanem ezekre a stílusokra annyira jellemző különleges öltözékek, kiegészítők, ékszerek elkészítésével is.
- A Memento Mori nem az egyetlen egyesület, aminek munkájában részt veszel. Több nonprofit szervezetet segítettél-segítesz. Honnan ez a tudatosság, mi ösztönöz arra, hogy az idődből erre áldozol?
Mindig is „nonprofit” gondolkodásom volt. Nyilván nem véletlen, hogy sosem mentem kereskedőnek vagy nem vonzott a pénzügyi terület. Az altruistaság ezzel szimbiózisban szintén egy veleszületett (ki tudja, hogy jó vagy rossz) tulajdonságom. Valamikor előnyös valamikor persze hátrányos ez is. Valahogy mindig is azt éreztem, hogy a munkáim során is sokkal jobban működöm projektszemlélettel és nonprofit terepen. Persze, ha a gép azt dobja, hogy sokkal kötöttebb vagy szabályozottabb terepen kell helytállni, akkor ott is mindent a legjobb tudásom szerint teszek. Az is jellemző, hogy minden munkámnál valahogy mindig-mindenhol megtaláltam azt a szikrát, ami fellelkesít. De mivel volt olyan is, ahol nem éreztem teljes körűnek a lelkesítő folyamatot, elkezdtem önkénteskedni is. Ami főként abban az időszakban, amikor munkám sem volt, rengeteg pozitív dolgot adott. Az ösztönösségből a tudatosság pedig már azután jött ezzel kapcsolatban, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen az önkéntességgel nem csak én adok, hanem legalább annyit -ha nem többet- kapok vissza. Tapasztalatot, rálátást, új terepek megismerését, rengeteg skillt, amit akár mindennapokban vagy csupán a munkám során is tudok alkalmazni. Eleinte az önkénteskedés valahogy a nonprofit gondolkodásom egyértelmű velejárójának gondoltam, de felismerve annak pozitív hozadékait, idővel tudatossá vált. És volt, hogy ez meghozta úgy is a gyümölcsét, hogy bedolgoztam magam egy-egy munkahelyre vagy akárcsak egy projektbe. Ha az adott dolog/intézmény küldetésével azonosulni is tudok, akkor onnan már egyenes út vezet addig, hogy támogassam az adott célt vagy (hozzá)adjam magam, a saját lehetőségeim és kereteimen belül.
- Az elmúlt pár évben sok minden megváltozott. Te az egyesület titkárja vagy, számos pályázatot írtál, az általános ügyintézésekből is oroszlánrészt vállaltál. Hogyan látod a jelenlegi finanszírozási-támogatási rendszert a múlt tükrében, hogyan tud egy hozzánk hasonló kis egyesület érvényesülni, merre érdemes továbbmenni?
Nehéz téma és ingoványos a terep a támogatási – finanszírozási lehetőségek színtere. Sajnos azt látom, hogy egyre szűkül a kör. Míg korábban sok olyan hazai - és most tényleg csak a hazairól szólva - forráslehetőség volt, amivel egy olyan kisköltségvetésű, ellenben küldetésével hiányt pótló vagy innovatív dolgokkal foglalkozó szervezet foglalkozik, mint például a Memento Mori is, aránylag könnyedén megállta a párszázezres támogatásokkal is a helyét. És véghezvitte az egyesületi erőforrások (és itt nem az anyagi erőforrásokra, hanem a tudás és kapcsolati rendszerek esetleges bevonására gondolok) és önkéntesek bevonásával kiegészítve a kitűzött célokat.
Mára ez a tendencia nagyon minimálisra csökkent. Más rendszerben vannak a pályázati támogatások, a jogszabályváltozások és az aktuális jogszabályi környezet is beszűkítik azokat a lehetőségeket, amik korábban olyan evidensnek tűntek. A lobby is akkor működik és szponzorok is akkor akadnak, ha a befektetett erőforrás megtérül. De egy kis szervezetnél nem látnak erre jellemzően potenciált.
Emellett pár éve egy új fogalommal, a „várólistával” kellett megismerkedni a civil szervezeteknek, az elsődleges civil alaptámogatási rendszer(ek)en belül, ami nagyon sok kisköltségvetésű, de kreatív gondolatokkal és lelkes tagokkal rendelkező szervezetek megszűnéséthez is vezet(het), mivel forrásaik egyre inkább apadnak és a lehetőségek tárháza szűkül. (Természetesen tisztelet a kivételnek. Mindig is voltak, lesznek és vannak, akik ezt a fogalmat valószínűleg nem ismerik/ismerték – tapasztalták meg, de ez esetben nem mondanám, hogy ők erősítik a szabályt.) Uniós és nemzetközi projektekről egy gyenge alapzaton álló szervezet esetében meg még csak gondolati szinten sem érdemes foglalkozni ma szerintem.
Fontos forráslehetősége volt sok szervezetnek a SZJA 1% - is, és a legtöbbnek szinte már csak ez az egy lehetősége maradt a tagdíjbevételein kívül. De az új jogszabályi keretek szintén sok szervezetnek nehezítették az 1%-ból adódó reménysugárt is. Szerencsére a Memento Morinak ez a reménysugár megmaradt, de én bízom benne, hogy idővel a lehetőségek tárháza is pozitív irányba fog változni.
