RED NOISE EXIT

2019  március 7
Fészek kulturális Központ
..........................................................
19.40 : Andrej Tarkovszkij : Tükör ( 1974 ) szovjet film - feliratozva
21.30 : Koncertek :
Fixateur Externe : noise , testhang , experimental
https://www.facebook.com/FixateurExterne/
..........................................................
22.10 : Slow Tofu : Lombik  & Pulpo Live act.
Lombik : noise, experimental
https://www.facebook.com/lombiktheband/
Pulpo Live act . drone , ambient
https://www.facebook.com/pulpoliveact/
Vj: Almási Bence
---------------------------------------------
INGYENES
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Andrej Tarkovszkij élete és munkássága :

Egy néző vallomása a film megtekintése után : Ez is egy fantasztikus film, talán Tarkovszkij legszemélyesebb műve és a legösszetettebb.  Tarkovszkij egy világítótorony a film több, mint 100 éves történetében, amit a kegyetlen, változó idő sem tudott megsérteni, nemhogy ledönteni. Olyan tisztaságot és nyugalmat árasztanak filmjei, talán nincs is még egy ilyen filmrendező, aki erre képes lenne. De mélyen, nagyon mélyen, súlyos aggodalmak, szorongások bújnak meg világunkkal kapcsolatban, amit azonban ellenpontoz a remény. Lélekemelő és a lelket teljesen megtisztító Tarkovszkij teljes életműve, így a Tükör is
....................
A film forgatókönyvének első változata 1967-ben készült, Gyónás/Vallomás  munkacímmel. A rendező a forgatókönyvből sokat felhasznált a Solaris forgatásakor. 1973-ban tért vissza a témához, mely ekkor az „Egy fehér, fehér nap” munkacímet viselte, Tarkovszkij édesapja, Arszenyij Tarkovszkij verse alapján:
„Kő hever a jázminon túl,
És kincs a kő alatt,
Apám álldogál az úton
Egy fehér, fehér nap. "
>  Az emlékek költőisége általában szertefoszlik, ha a konkrét eredetükkel ütköztetjük őket. Csakhogy itt nem történik meg ez az ütköztetés. Csak egy gombolyodó fonalát követtem a gondolatmenetnek… bármelyiket követhettem volna így. Nem tudhatom, a látottból mi álomkép, vágykép, rémálom, emlék, megélt vagy mesélt, hallomás vagy látomás – képileg nem különül el, nem szűrőz, nem csal a képet mutogató szándék; mert nem egy konkrét jellem (főleg nem a jellem-fejlődés) bemutatása a célja. Andrej Tarkovszkij másképp vezetné a nézőt, és máshová. Amerre a gondolatok általában tartanak: befelé. Ezért Tükör, amit csinál. Ezért nincs értelme azon vitázni, hogy ez a film miről szól. Nem miről – hanem neked szeretne szólni.
Még ha végül le is vonja a konzekvenciákat, a maga távolságtartó, költői, metaforikus módján. Az egykori ház romjai mellől, amelyet elmosott a háború, a faházak tűzvész-végzete, vagy egyszerűen az elhanyagolódás, a puszta telő idő – szóval a ház romjai mellől útnak indul az öregasszony, kézen fogva a kisgyereket. Mindenki a saját, valódi életkorában – mert mi, annyi mindent akaró, olykor mégis saját tehetetlenségünktől beteg, modern felnőttek valójában tényleg vágytól és minden csalástól szabadult öreg édesanyánk vezette, istápolásra szoruló gyerekek vagyunk. Oda menekülnénk a dilemmáink elől, abba a gyermekkorba, ahonnan nincs hova felnőni. Ami valójában nem lehet az emlékünk – mert sohase volt. És most is van.
A Tükör azért van, hogy belenézz . <
     "A Tükör (…) az egész európai modern filmművészet történetében is különleges helyet foglal el.    ”
Kovács András Bálint-Szilágyi Ákos
A film főhőse a középkorú Alekszej (Tarkovszkij alteregója), aki halálos betegnek gondolja magát. A film képei az ő emlékeit, álmait, életének eseményeit vetítik elénk, melyeket kiegészítenek dokumentum- és híradófilmrészletek, versek. A férfi a filmben nem jelenik meg (csak a hangját halljuk, illetve egy jelenetben látjuk a kezét). A látható főhős hiánya, valamint a felbontott cselekményszerkezet sok néző számára megértési nehézséget jelent.
A főszereplő gyerekkorában édesanyjával és testvérével falun élt, mert az édesapa elhagyta őket. A gyerekkori és közelmúltbeli emlékek mellett a spanyol polgárháború, a II. világháború, a sztálini személyi kultusz, a maoista fenyegetés is megjelenik a filmben. Alekszej a feleségétől elvált, gyerekétől elidegenedett, és ez a saját gyermekkorát felidéző helyzet súlyos válságot okoz benne. Választ és megoldást keres saját kétségbeesett helyzetére, az orosz nép nehézségeire, és az emberiség alapvető kérdésére, amely a mai világban élő személyiség és a természeti, társadalmi környezet harmonikus együttélésének lehetőségét kutatja. Alekszej az emlékeket tükörként használja az önmagával való szembenézésre. Tarkovszkij ezt a filmet tartja elénk a saját, homályos képünk tisztultabb megpillantására.
Forgatókönyvíró    Andrej Tarkovszkij
Alekszander Misarin
Főszerepben    Margarita Tyerehova
Oleg Jankovszkij
Anatolij Szolonyicin
Innokentyij Szmoktunovszkij
Zene    Eduard Artyemjev
Operatőr    Georgij Rerberg
Vágó    Ljudmilla Fejginova
Jelmeztervező    Jelena Fomina
...............................................................................................
Arszenyij Tarkovszkij versek   
http://mek.oszk.hu/00300/00304/00304.htm
.............................................................................................
Valóságos csodaként hatott, amikor fölfedeztem Tarkovszkij első filmjeit. Hirtelen egy olyan szoba ajtajában találtam magamat, amelyhez addig nem volt kulcsom, pedig mindenképp be akartam jutni oda, és ahol lám ő milyen otthonosan érzi magát. Ez felbátorított és felajzott: valakinek sikerült kifejezni azt, amit én is akartam régóta, anélkül hogy tudtam volna, hogyan tehetném. Tarkovszkij azért a legnagyobb számomra, mert egy új nyelvet teremtett a filmművészetben, amely a maga sajátos módján lehetővé teszi neki, hogy az életet mint külső látszatot, mint álmot ragadja meg.
– Ingmar Bergman
..............................................................................................
Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij (Андрей Арсеньевич Тарковский), (Zavrazsje falu, Kosztromai terület, Szovjetunió, 1932. április 4. – Párizs, 1986. december 29.) orosz (szovjet) filmrendező, forgatókönyvíró; a modern filmművészet korszakos, stílusteremtő alakja.. Apja, Arszenyij Tarkovszkij költő és műfordító volt.
Három éves korában apja elhagyta a családot. Anyjával és húgával egy vidéken bérelt házban laktak, de a II. világháború kitörésekor menekülniük kellett.
Tizenegy évesen tuberkulózist kapott és egy évig kórházban ápolták.
Gimnáziumban zenét és festészetet tanult, majd 1951-től két évig az arab nyelvet tanulmányozta a Keleti Nyelvek Intézetében. A keleti világszemlélet, azon belül is a taoizmus volt rá akkor nagy hatással.
Később a Bányászati Intézetbe került, de itt sem fejezte be tanulmányait. Két évet töltött Szibériában, egy geológiai expedíció miatt, majd Vaszilij Suksin író társaságában. Onnan visszatérve, 1954-ben iratkozott be a Moszkvai Filmfőiskolára, ahol Mihail Iljics Romm osztályába került.
1960-ban megnősült, felesége főiskolai kolléganője, Irma Rauch lett.
Karrierje 1962-ben kezdődött, ekkor forgatta az Iván gyermekkora című filmjét, mely rögtön hatalmas nemzetközi sikert aratott. A L'Unità hasábjain Jean-Paul Sartre méltatta filmjét. Az 1966-os Andrej Rubljov forgatása közben már érték őt atrocitások a szovjet belügyi hatóságoktól, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. A forgatás alatt ismerkedett meg Larissza Jegorovkinával, aki második felesége, és 1970-ben megszülető Andrej fia édesanyja lett. A filmet csak 1970-ben mutatták be. Ezekben az években forgatókönyveit visszautasították, csak 1972-ben forgathatott újra. A Solaris ismét hangos nemzetközi sikert aratott, az 1972-es cannes-i filmfesztivál zsűrije külön nagydíjjal jutalmazta. 1974-es Tükör című filmje után színházban rendezte meg a Hamletet.
A Sztalker forgatásakor a hatalom ismét szembehelyezkedett vele. Noha forgatókönyvét és a film németországi forgalmazását egy német filmforgalmazó vállalat előre megvette, a vállalattól a forgatásra küldött jó minőségű negatívot az Állami Filmbizottság mégsem juttatta el Tarkovszkijhoz, hanem azt más készülő filmekre elhasználta. Tarkovszkij így olyan negatívot kapott, melyet nem lehetett Moszkvában előhívni, így az első, csaknem leforgatott film nyersanyaga megsemmisült. Tarkovszkij ennek ellenére újra belekezdett a forgatásba, és 1978. áprilisi infarktusa sem akadályozta meg abban, hogy 1979-re elkészítse a film második variációját, mely – elmondások szerint – jelentősen különbözik az elsőtől.
Sanyarú és tragikus , hogy szinte mindegyik filmjét a kor cenzorjai szétnyíszálták  vagy éppen mondva csinált okokkal akadályozták a forgatások munkálatait  , szinte a legvégsőkig kitartott Andrej Tarkovszkij  ,  nem bírta elhagyni szeretett országát , az embereket , különös olvasni Napló -jában azt a vívódást amit magában folytatott  és különös és megrendítő az az együttérzés  amit az emberek írányába érzett , igazából úgy vélte csak is hazájában értik filmjeit , a legkiszolgáltatobb rétegekkel érzett együtt leginkább , a  sztálinista  pártot  megvetette , de igy volt  az ortodox egyházzal is ,  látta dogmatikusságait  ,  és az emberek elárulását tetteikben  , mindezekről a Napló-jában nagyon részletesen ír és ír..    

Andrej és Larissza Tarkovszkij sírja Párizsban, a Sainte-Geneviève-des-Bois temetőben található.
1979-ben készítette el a Nosztalgia forgatókönyvét. A filmet már Olaszországban forgatták, és az 1983-as cannes-i filmfesztiválon elnyerte az alkotói film nagydíját. 1983-ban operát rendezett Londonban: a Borisz Godunovot. Ekkoriban Olaszországban és Angliában tartott előadásokat. Többéves huzavona után (a szovjet hatóságok nem akarták tartozkodási engedélyét meghosszabítani) 1984-ben jelentette be, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba, fia, Andrej azonban csak 1986-ban mehetett utána. Az 1986-os, Svédországban befejezett Áldozathozatal ismét a zsűri különdíját nyeri el Cannes-ban.
Párizsban halt meg, tüdőrákban. Itt temették el, a Sainte-Genevieve-des-Bois temetőben.
Tarkovszkij művei egyedülállóan koherens módon kapcsolódnak egymáshoz, saját életét, hitét, gondolatait, az orosz kultúra és társadalom, valamint az emberiség jövőjének kérdéseit ábrázolja egyéni stílusban.


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2019. 03. 07. - 04:24 | © szerzőség: Neofolk.hu