Szob már az őskortól lakott volt előnyös fekvése miatt. Első írásos említése az Árpád-korból származik. Neve személynév eredetű, valószínű a Subu névből származik. A területen legnagyobb számban kelták telepedtek le, 1910-11-ben egy több száz síros temetőt találtak, ahol az urnasíros és a tetemsíros temetkezés is megtalálható volt. Időszámításunk kezdetén a Római Birodalomhoz tartozott a Dunakanyar, majd a honfoglaló magyarok telepedtek itt le.
Az István király által létrehozott vármegyeszerkezetben a település Hont vármegyéhez került, - nevét Hont német lovagról kapta, aki Gizella királyné kíséretében érkezett hazánkba. Ez a megye a Dunakanyartól, Szobtól és Nagymarostól északon Selmecbányáig terjedt és több mint 900 évig állt fenn, és a trianoni békekötés után szűnt meg.
A török megszállás, majd az 1700-as évek elején dúló pestisjárványok erősen megtizedelték a lakosságot, ezért az esztergomi káptalan, a falu földesura a Nyitra melletti birtokairól szlovákokat telepített Szobra és a környező falvakba. Valamint az ellenreformáció is hozzájárult ehhez a folyamathoz, mivel a káptalan felszólította szobi jobbágyait, hogy térjenek át katolikus hitre, vagy költözzenek el a településről. A lakosság egy része az Alföldre vándorolt és helyükre szlovák katolikusok érkeztek. A század második felében telepedett le Szobon a Luczenbacher család. A család leghíresebb tagja Luczenbacher János történész, aki 1848-ban Érdy Jánosra magyarosította nevét, az Érden végzett ásatásai kapcsán. 1848-ban ő vezette a székesfehérvári ásatásokat, amikor megtalálták III. Béla királynak és feleségének sírját.
1883-85 között itt élt Kodály Zoltán is, akinek édesapja, Kodály Frigyes, a vasútállomás főnöke volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
