A 400 Lonely Things két gyönyörű, egymásba fonódó lemez megjelenését mutatja be: az egyik egy egyedül átélt apokalipszis képzelt filmjének hanganyaga, tele pszichoaktív melankóliával és csúf altatódalokkal, amelyek zavarodottság- és gyászérzetet idéznek elő… a másik pedig ennek ikerpárja, amely kísérteties, hauntológiai álomvilágokat fal fel, a pszichedelikus folk fiktív filmes tájai és a vad erdőkben zajló, baljós pogány éjszakák ihletésében.
Ez a két album ugyanannak az érmének az ellentétes oldalai, ezért jelennek meg egyszerre. Az érme ebben az analógiában a 2024-es amerikai nemzeti választás, annak helye a világ entrópikus pályáján, valamint a saját érzelmeim mindazok után, ami azóta történt. Tematikusan nincs valódi kapcsolat a két lemez között azon túl, hogy mindkettő zsigeri reakció azokra az egymást követő időpontokra, amikor megszülettek.
................................................................................
A „WHY I WENT TO THE WOODS” esetében ismét visszavonultam a hauntológiai (itt: az idő „megbicsaklása”: múlt, jelen és képzelt jövő összecsúszása) álomvilágaimba. Az erdő hagyományosan az a hely, ahová az ember azért megy, hogy kitisztítsa a fejét – ezekkel a felvételekkel én is oda mentem, hogy egy tudatos elutasítással megerősítsem magam a Jelennel szemben. (a cím utalás Thoreau Waldenjének alcímére. a szerk.)
Az inspiráció egyformán merít a pszichedelikus folk fiktív filmes forrásaiból – az 1960-as és 70-es évek idilli brit vidékéből, amelyet bár soha nem láttam élőben, mégis megmagyarázhatatlan, melankolikus honvággyal tölt el – valamint az itteni, fiatal és vad erdeink jóindulatúan baljós pogány éjszakáiból.
Ebben az időszakban gyakran látogattak meg vágyakozó moll hangnemű akusztikus gitárminták és elhagyatott fuvolák, alkalmi, szavak nélküli vokálok, a magnószalagzaj által felfalt természeti hangok, valamint azok a gyógyszeresen tompa, sűrű szintetizátorhangok, amelyek szeretetteljes kegyelemmel őrködtek e korszak különféle médiumai felett. A „Why I Went To The Woods” 2025. április 19-én kezdődött, és szeptember 16-án fejeződött be.
Egy ideje játszom azzal, hogy a zenémet „Dark New Age for the New Dark Age”-nek nevezzem, és zeneileg ez az album áll a legközelebb ahhoz, hogy ezt a fogalmat valóban kibontsa. A minták és hangszerelések rusztikus pszichedelikus folkdarabokból, 70-es évekbeli analóg szintetizátortájakból, szirupos vintage brit tévés zenékből és vidéki ambient hangokból épülnek fel, és mind a hauntológiai víziót erősítik: dallamos és drónszerű hamis pasztorális emlékek, amelyek fárasztóan misztikus elragadtatásokba formálódnak, egyszerre gyönyörűek és kísértetiesek. Zene, amely minden erdei teremtmény és a melankolikus erdő éteri lényei számára egyaránt alkalmas.
forrás: az alkotó Bandcamp oldala
