Főoldal
A német expresszionizmus egyik kiemelkedő alakja volt August Stramm, 111 éve ezen napon hunyt el 1874-ben, Münsterben született, és 1915-ben a keleti fronton esett el, az első világháborúban. Radikális költőként és drámaíróként vált híressé, aki az első világháború előtt megváltoztatta a német irodalmat. Apja postai hivatalnok volt, és fiát is erre a pályára szánta, s bár édesanyja azt szerette volna, ha fia…»
Timi
Szeretjük a legkülönbözőbb árnyalatú színes tintával kiszínezni a Fiumei úti sírkertet. Ahogy Kosztolányi fogalmaz, mi is azt képzeljük, hogy a 2016 óta a temetőbe meghívott, sok-sok, különböző műfajokban mozgó produkcióknak köszönhetően átfestettük már az 56 hektárt néma-szürkével, téglabarnával, haloványan derengő kékkel, égő-pirossal, arannyal és világító fehérrel, szemérmetessel, szerelmessel, rikítóval…»
Gothic.hu
A zirci Könyvtármúzeum különleges hely azok számára, akiket nemcsak a könyvek, hanem a tudomány és a Bakony múltja is érdekel. A Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeumának szakkönyvtára több évtizedes gyűjtőmunka eredménye, állománya mintegy 28 ezer kötetből áll. Gyökerei a veszprémi múzeum egykori könyvtáráig nyúlnak vissza, amelynek természettudományos…»
Gelka
-
„A zene a menedékünk, a mélység, ahol... »
-
Az álmokban, engem akarsz Még mindig... »
-
A kiállítás az egyiptomiak által „az... »
-
Egyetemes tapasztalatunk, hogy a kihívások... »
-
A galéria képeinek megtekintése... »
-
Deák Kristóf új filmje egyetlen viharos... »
-
A Portugáliából származó NECRØ gyorsan az... »
-
Már a gyermeket víziók látogatják; legelső... »
-
Tolvajok Tolvajok és hazugok Gyilkosok... »
-
Rilke párducai vagyunk a nyár tűzketrecébe... »
-
"Viszont sokra mégsem vágyunk. Csak... »
-
A Bragolin a holland dark wave/post-punk... »












