Vannak hangok, amelyek nem a földi világ zajai közül szólnak. Chloé Saint-Liphard, a francia Collection d’Arnell-Andréa énekesnője ilyen hangon énekelt: mintha valahonnan a köd mögül, egy elfeledett század romjai közül érkezett volna, hogy néhány percre megnyissa előttünk a melankólia egy különös, időtlen tartományát.
Hálás vagyok Gabának, hogy mintegy negyed százada megmutatta nekem ezt a csodálatos zenét, valamint a sorsnak, hogy két ízben Lipcsében is volt alkalmam látni élőben Őket.
Az 1986-ban alakult zenekar zenéjében a darkwave hűvössége, a neoklasszikus hangszerelés és a francia költészet érzékenysége talált egymásra. Chloé hangja mindehhez nem egyszerűen énekhang volt, hanem a zenekar legfontosabb ismertetőjegye: törékeny, áttetsző és mégis felejthetetlen. Az Un automne à Loroy, a Les Marronniers és a zenekar további albumai olyan világba vezettek, ahol az elmúlás nem látványos dráma, hanem csendes, fájdalmas szépség.
Chloé Saint-Liphard távozásával egy sajátos hang némult el végleg. A felvételek azonban megőrzik azt, amit az idő sem tud maradéktalanul elpusztítani: néhány pillanatot abból a megfoghatatlan szépségből, amelyért érdemes volt elindulni a sötétség felé.
Nyugodjon békében.
