"Meglopta bátyád ezt a biztos órát,
Üvegben átkos csalmatok levével,
S fülhézagomba önté a nedű
Bélpoklos csöppjeit, melynek hatása
A vérnek oly halálos ellene,
Hogy gyorsan átfut, mint a kéncső,
A testben minden ösvényt és kaput,
S mint tejbe csöppentett oltó a tejet,
Megoldja, összerántja hirtelen
A híg, az ép vért: így történt velem."
„Shakespeare: Hamlet”
A NÉV
Korai latin–magyar szójegyzékeinkben (BesztSzj. 1395 k., SchläglSzj. 1405 k.) szerepel már a belend és a Casanate glosszákban (1470 k.) a belentfw, mely alighanem a beléndek hibás alakja. 1578-ban Meliusnál belénfű, bilind, beléndek, bolondítófű, 1595-ben Beythe András Fives Könyvében belend. 1604-ben a Szenczi Molnár Albert-féle szótárban, 1690-ben Pápai Páriz Pax Corporisában belénd vagy bolonditó fű. Ismert elnevezései még a bölény állatnévvel képzett összetételek. A beléndek-ből származik a bölény, bölén, böllény elnevezés is a növénynevekben, népetimológiai alakulat. A bölény állatnév alakváltozatai között szintén megtaláljuk a belény, sőt a belénd szót a nyelvjárásokban. A beléndek régi csalmatok elnevezése metaforikus terminus: a csalma török turbán, régen „hosszú süveg” jelentésű volt. Nyelvújítási összetett szó, 1807-ben, a Magyar Füvész Könyvben olvasható először. Minden bizonnyal Diószegiék szóalkotása. Az elnevezés alapja a jelölt növény korsó alakú, tölcséres pártája és fedővel nyíló toktermése lehetett.
A növény veszedelmes voltára utal a tyúkméreg (R. 1832: Kreszn., 1843: Bugát, 1874: CzF. 6) név, melyet alighanem Kresznerics vett át a németből tükörfordítással; vö. ném. Hühnergift ’Solanum nigrum’. A névadás magyarázata az, hogy a jelölt növény mérgező, a baromfit féltik tőle. Régebbi füvészkönyvekben olvasható a beléndek disznóbab neve.(1)
RENDSZERTANI BESOROLÁS
A a beléndek burgonyafélék családjának kis nemzetsége mintegy 10 fajjal.
Rend: csövesvirágúak rendje – Tubiflorae (újabb rendszertan szerint burgonyavirágúak – Solanales)
Család: Burgonyafélék családja – Solanaceae
Nemzetség: Hyoscyamus
MORFOLÓGIA, ELTERJEDÉS
A beléndek 30-100 cm-re megnövő lágyszárú növény. Enyves-bolyhos szőröket visel, ami kellemetlen szagot áraszt, virágos hajtása áltengelyt képez. Mélyre hatoló, vastag karógyökeret ereszt, egy vagy kétéves kort ér meg. Tőlevelei nyelesek, 15-20 cm hosszúak, durván fogasak, félig szárölelők, szürkészöld színűek. A virág 1-1.5 cm hosszú. Korsó alakú zöld csészéje 5 mm széles, háromszögletű, szálkás végű, hegyes fogakkal. Pártája 2-2.5 cm hosszú, piszkos halványsárga, lila színű erekkel. Bíbor-ibolya színű torka kívül mirigyszőrős, belül kopasz, karimája 5 kerek karéjú. Termése 1.5-2 cm hosszú, 1 cm széles korsó alakú tok, apró dudorokkal. A tok teteje éréskor kupakként leválik. Vese alakú magvai lapítottak, világosbarnák, 1-1.3 mm hosszúak. Jellemző a kétrekeszű, fedővel nyíló csalmatoktermés, benne sok, legfeljebb 200, apró gömbölyű mag fejlődik. Májustól augusztusig virágzik. Egész Európában – főként a Földközi-tengertől Közép-Európáig – előfordul, hazánkban is megtalálható. Főleg parlagokon, szántókon fordul elő, de a fokozott gyomirtó használat miatt erősen megritkult. Bomló szerves anyagban gazdag helyeken (pl. szemét- és trágyatelepeken) is fellelhető. Nemzetségének egyetlen képviselője a Kárpát-medencében. Nem védett. Európán kívül megtalálható Nyugat-Ázsiában, Indiában, Észak-Amerikában.
HATÓANYAGTARTALOM
A növény egésze, de főleg a levelek és az érett magvak tartalmaznak drogokat, L-hioszciamint, amely a szárítás során atropinná alakul, és elenyésző mennyiségben szkopolamint. Található még benne apohioszcin, belladonnin, kuszkohigrin is. Az átható szagú, frissen és szárítva is mérgező növény gyógyászati hatóanyagait a leveléből (Hyoscyami folium) vonják ki, többek között 0,1% körüli alkaloid (0,04% hioszciamin), szkopolamint és atropint tartalmaz. Ez utóbbi többek között a gyógyászatban pupillatágításra használatos, mert gátolja a paraszimpatikus idegrendszer működését. Az élettani hatás és a mérgezési tünetek megegyeznek a csattanó maszlagnál leírtakkal: toxikus adag esetén a mérgezési tünetek nyugtalansággal kezdődnek. Az izgalmi állapotból kifolyólag a légzés gyorsabbá és mélyebbé válik, növekszik a pulzusszám és a vérnyomás. Később látás- és beszédzavar, síró- és rángógörcsök jelentkeznek, gyengülhet a mozgáskoordináció is. Tágul a pupilla, mert a szivárványhártya szűkítőizmai gátlás alá kerülnek. Jellemző a vörös és száraz bőr, a magas testhőmérséklet.
KULTÚRTÖRTÉNET, MÁGIA
A beléndeket a korai civilizációkban az istenek növényei közé számították, később az ördög művének tekintették, és száműzték a boszorkánykonyhába. A középkorban ez volt az egyik alkotóeleme a boszorkányok hírhedt „repülőkenőcsének”, „boszorkányzsírjának”, mellyel ha bedörzsölték magukat, révületbe estek. Képzeletben repülni tudtak, „elszálltak” mai argó nyelven.
Az idők során a beléndeket nemcsak bájital főzésére használták, számos módon visszaéltek vele, mérget is kevertek belőle. A tesszáliai boszorkányok a sötét földi hatalmak és Hekaté növényé-nek hívták. A germánok bilsa, pilsen, pilsenkrut néven ismerték, és fontos varázsszernek tartották. Felejtő italt készítettek belőle, és erotikus esővarázslást is végeztek vele. Nagy szárazság esetén az asszonyok a legfiatalabbat királynővé választották, akinek meztelenül kellett a mezőn beléndeket gyűjtenie. A beléndek azonban élvezeti szer is volt, már Dioszkuridész beszámol arról, hogy magvait mákkal és ópiummal együtt méhsörbe vegyítették. A germánok is ízesítették a sörüket beléndekmaggal, ez volt az úgynevezett pilsensör, mely sokkal mámorítóbb volt természetesen, mint az egyszerű árpasör. Egészen addig, amíg az 1516-os sörtörvény megtiltotta Németországban a beléndek alkalmazását a sörfőzdékben. De továbbra is használatos maradt, mint a szerelmi bájitalok alkotórésze.
A középkori fürdőkben az általános erotikus hangulat feltüzelésére beléndekmagot szórtak a füstölőkbe. A fürdőzők nemcsak ruháikat, hanem erkölcsi gátlásaikat is levetkőzték, kicsapongó orgiák színterévé változott a fürdő; ezeket számos XVI. századi rézmetszeten is megörökítették (Virgil Solis például). Noha már az ókori szerzők óva intettek belső alkalmazásától, az újkor kezdetén sok iszonyatos és visszataszító dolgot műveltek az „ördögi beléndekkel”.(2)
NÉPI GYÓGYÁSZAT
Alkalmazása igen hasonló a csattanó maszlagéhoz, bár – kevés kivételtől eltekintve – azoknál gyengébb hatású. Az ókorban is ismerték, veszedelmes méregnek tartották, bár maradt fent pozitív vonatkozás is: Dioszkuridész a növénynek tisztító hatást tulajdonított. Arnaud de Villeneuve, a XIII. század hírneves tudósa is dicséri a barátbors erényeit, akár 1526-ban Matthiolus, aki szerint „a barátbors a testi vágyat csökkenti. Nemcsak a magok, hanem a levelek és a virágok is.” Ugyanakkor a népi gyógyászat éppen az ellenkezőjére használta a növényt. Menstruációs zavarokat és görcsöket csillapítottak vele, impotencia ellen javallták.
Jóllehet különösen mérgező, kis adagokban a házi orvoslásban altatóként és nyugtatóként. Az ilyesfajta kezelések igen veszélyesek voltak, egyes páciensek a belélegzett alkaloidok hatására megháborodtak vagy igen agresszívvé váltak. A leveléből készült drogot napjainkban is reuma és idegzsába (neuralgia) elleni bedörzsölőszerként forgalmazzák.
Melius Juhász Péter 1578-ban azt írja a beléndekről és a nadragulyáról, hogy: "Gonosz fű mind a kettő, tisztán bolonddá teszi az embert." Óv belsőleges használatától: "Belöl soha véle ne élj, mert ártasz vele", de hogy miként, azt nem említi. Ő is ajánlja a főzetét fogfájás, fülfájás csillapítására, olajos főzetét altatónak.
A hazai népi gyógyászatban valóban használták fogfájás ellen is a növényt, annak idején a leveléből készült füstölőt fogfájásra használták fel. Az Ethnographia 1892. évfolyamában arról tudósítanak, hogy Somorján a száraz kóróján lévő gyümölcseit összeszedik, a magjait megszárogatják; szenet tesznek egy fedőbe, s arra ráhintik a magokat. A fogfájós egyén száját kitátva ráborul a füstre, lepedővel betakarják, s néhány percig ilyen helyzetben hagyják. A Szigetközben is gyógyították hasonló módon a fogfájást a növény „párájával”. Szenyet (= parázs) tettek egy edénybe, arra hintették a magokat, kendővel körülvették, és a fejet gőzölték. A Baranya megyei Nagyvátyon a fogfájás legnépszerűbb növényi ellenszere szintén a beléndek volt. Magját, a bölémmagot izzó cserépre tették, s egy kis tállal letakarták. A tál feneke jól megfüstölődik, a tálba forró vizet öntve a fölszálló gőzre kell a betegnek tátott szájjal hajolnia. Azt mesélik, hogy az ilyen gőzölés után sok kukac jön ki a fájós fogból, s az egészen rossz fogak ki is esnek. (3)
"Hogy nagy fájdalomtól fogaid enyhítsed,
Pórhagymának magiát s bilindnek megszeggyed,
temjénnel mindkettőt együtt megégessed,
Töltsér tsőjén ezzel fogaid füstöljed."
(Felvinczy György 1964.)
Forrás:
(1-2-3): Rácz János: Szó- és szólásmagyarázatok – Bolondítófű 331-332 p.
Simon-Csapody: Kis növényhatározó
Christian Rätsch: A szerelem füveskertje
Alexay Zoltán: Tévhitek, koholmányok növényekről, állatokról
(Természet Világa, 136. évfolyam, 7. szám, 2005. július)
Rácz János: Szó- és szólásmagyarázatok – Bolondítófű 331-332 p.
http://www.alfanet.hu - Antikolinerg szerek
http://www.hevespolice.hu/drogenc/html/BELENDEK.HTM - Beléndek
http://www.terraalapitvany.hu/haznov/htm/Hyosciamus.niger.html - Terraalapítvány
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
