A ránk maradt forrásokból ismerjük, hogy a boszorkányok az összejöveteleikre repülve érkeztek, ennek egyik módja a boszorkánykenőcs vagy repülőzsír használata volt. A hírhedt kenőcs titkát hosszú ideig rejtély övezte, ám alig maradhatott el boszorkányper ezen anyag használatának bevallása nélkül. A kenőcsről már Apuleius is ír, a XV. századtól pedig a boszorkányság állandó tartozékává válik, Európa több vidékén. A dalmáciai néphit szerint minden boszorkány rendelkezik ezzel a kenőccsel. A tűzhely alatt rejti el, s ha gyűlésre kerül sor varázsvesszejével megüti a helyet, ahol a kenőcs van, mire a föld megnyílik. Miután bekente magát vele visszateszi, majd a következőket mondja: „se a fa körül, se a kő körül, hanem Pólába a diófák alá”.
A periratok szerint a boszorkányszombatokra indulók-vidéktől függően- hónaljukat, talpukat, könyökhajlatukat, tarkójukat, térdhajlatukat kenték meg vele, s ha épp seprűvel készültek utazni, arra is jutott belőle. A használat után egy pillanat alatt oda tudtak szállni, ahová kedvük tartotta, ehhez csak az adott helyre kellett összpontosítaniuk. Ha járművön utaztak- rosta, dióhéj, rokka kereke stb.-, a testük bezsírozása után ráültek a tárgyra, majd azt mondták: „köd előttem, köd utánam”, „Cúc, kerekeggyí, Lapis domboroggyá, Mingyár ott legyek, Ahun akarok!” vagy „kihajtok, behajtok, sehol sem ütközöm belé” s már nyargaltak is. Egy Tök települési adatközlő így mesélt erről: ”Hát ippe kenyekedett az öregasszon. Kenyte a hónajját, mindenit. Aztá a színvonyót a lába alá vágta. Aztá aszonta: Hip, hop, ott legyek, ahun most akarok! Asztá eltűnt. Hát ő is aztá fogta a kenyekedő mindet, meg bevitte a színvonyót a szobába. A kanászní, a Nagyní. Asztán kenyekedett ű is, asztá lába alá vágta színvonyót, mondta. Hip, hop, ott legyek, ahun most a szomszédasszony! Aztá mikor a tizenkét óra emút eltűntek az állatok. Asztá a boszorkányok is visszavátoztak, hogy haza igazíjják magukat. Ammeg ottmaratt. Mert nem hozott magával kenyekedő mindet. Másnap íjje vitt neki a szomszédasszony kenyekedőt. Mer mikó emút az órájuk, akko megüsmerte.”
Láthatjuk a repülésnek alapvetően két eleme van: a kenőcs és a mondóka. A mondóka helyes elmondása fontos követelmény. Számos történetben az okozta a boszorkány után induló férj vesztét, hogy helytelenül mondta el a rigmust.
A kenőcs nem csak a repülést segítette, de alakváltásra is alkalmas volt, így ló, macska, kutya vagy egyéb állat formájában kulcslyukon át is akadálytalanul tudtak közlekedni. Találkozunk olyan elbeszélésekkel is, melyekben a farkasemberré változáshoz is hasonló írt használtak. Később a néphit a boszorkány minden tudományát is ennek a kenőcsnek tulajdonította, ha elmarad a kijelölt időkben való megkenés (7., 17., 27. stb. évben), elveszti képességeit.
A legtöbb legenda a kenőcs összetételéhez köthető. Egyes iratok szerint maga a Sátán ajándékozta azt a boszorkáknak a beavatásukkor. Más források szerint borzalmas összetevőkből főzték maguknak. Ipolyi Arnold szerint kereszteletlenül meghalt csecsemők beléből és zsírjából, méhlepényből, Solanumból és koromból készült. Rapics Raymund rövid összefoglalásában megállapítja, hogy fő alkotóeleme a beléndek, maszlag, nadragulya, de gyakran tartalmazott ópiumot, indiai kendert, légyölő galócát, mandragórát, Scopoliát és ritkán Aconitumot is. Egyes XVII. századi feljegyzések szerint beléndekből, sisakvirágból és egyéb alkotóelemekből készítették. Más receptek állandó eleme a mérges Solanaceaek, de feltűnnek mákfajták, kutyatej, bürök, szédítő vadóc, sőt varangyzsír is. A cseh-németeknél a zöld kenőcs vajból, tojásfehérjéből, rézrozsdából és kapotnyakból készült, míg a délszlávok szerint kancavaj az alapja. Láthatjuk többségében mérgező, erősen hallucinogén összetevők jelentették a velejét, melyet azokon a testrészeken alkalmaztak, ahol az a legkönnyebben felszívódhat. Nem csoda hát, hogy víziókat, a repülés érzését váltotta ki használóiból.
A boszorkánykenőcshöz mind a magyar, mind a párhuzamanyagban számos monda kapcsolódik, a repüléshez minden nép szerint nélkülözhetetlen a megfelelő recept alapján elkészített kenőcs, és a helyesen elmondott mondóka. Nem csak emberre, állatra és tárgyra is alkalmazható és hatásos. A magyar történeti anyagban a boszorkánykenőcs csak a XVIII. századtól fordul elő, míg 1527-ben a német anyagban már szerepelt, így valószínűsíthető, hogy német területről került hazánkba a hozzá kötődő hiedelem.
Felhasznált irodalom:
Felhasznált irodalom: Szendrey Ákos: A magyar néphit boszorkánya. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1986.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
