Évekkel ezelőtt a lipcsei Wave-Gotik-Treffenen a a Cranes előzenekaraként szinte ismeretlenül sikerült megcsípni az iLIKETRAINS koncertjét – anno még akkora elismertségnek nem örvendett a brit poszt-rock formáció, de a félig telt Kupola falai között számomra életre szóló meghatározó élményt nyújtottak, megteremtve előttem a műfaj iránti fokozott érdeklődést. Évekkel később idén májusban a mérleg nyelvét döntötte el az utazást illetően, hogy Lipcsébe visszatérni készültek a szakállas srácok – aztán óriási csalódásként ért, hogy betegség miatt a fellépés elmaradt.
Annál nagyobb öröm volt, amikor néhány hónapra rá júliusban felröppent a hír, a Phoenix Music elhozza Őket, s mindjárt egy olyan másik posztrock-toposz társaságában, mint a Caspian. Erre november 7-éig kellett várni, véleményem szerint nem hiába. A magyar színeket képviselő marionette ID záró nótájára érkeztünk, a korai kezdést komolyan vették a szervezők. A Thisquietarmy állandó turnékísérője a Caspiannak, egy srác Kanadából, izgalmasan építkező gitártémák és kásás zajfüggöny – e mögött pedig a vetítés, amiből az derül ki, hősünk imádja lehorgasztott fejjel az erdőt járni, néha falak közé szorul, de alapvetően minden rendben van. Egyszerű produkciónak tűnhet Eric Quach muzsikája, de komolysága és a mögötte lévő munka (már öt album) felől senkinek se legyen kétsége. Jobb felvezetést el sem tudtam volna képzelni, erős intróként szolgált a várva-várt iLIKETRAINS elé.
Az áprilisban megjelent The Shallows szakít a posztrock múlttal, véleményem szerint egy kellemes dark-wave / alterrock anyag, nyomokban hozva az elcsendesedő és katartikus gitártémákat, de persze David Martin hangjával mi hangzana rosszul..? Így ez a lemez is könnyen belopta magát a szívembe, mégha visszalépésként is tekintek rá – új ösvényre léptek a fiúk, de nem kiforrott még ez a hangvétel.
Mindebből kevesebb „jött át” a Dürer Kertben, ahol a kisteremben ekkor már teltház (kb. 150 ember?) kerekedett. A The Shallows album gerince és a nagyszerű korábbi slágerek (A Rook House for Bobby, Terra Nova) egyvelege kihozta a legjobbat, amit csak hallani lehet – nem volt ugyan végig zúzás, de nem is volt rá szükség, így volt ez kerek.
A bostoni Caspian nem először tette tiszteletét nálunk (2008 Avalon) számomra a 2009-es Tertia a legtöbbet hallgatott lemezük, de ezt megelőzően ők már a japán Mono (Tényleg miért annyira jó ez a banda sokak számára? Mert nekem nem jön át.) előzenekaraként eléggé ismertté váltak; több albumuk megjelent. Talán nem vitatkozik azzal senki, hogy az áttörés a Tertia érdeme, nameg a szorgalomé (mindenhol fellépnek, ahol csak lehet), így lassacskán el lehet mondani, hogy a Beverly-i srácok tíz év alatt a szépen átalakult posztrock szcéna stabil húzónevévé váltak, mindezt úgy, hogy nem váltak unalmassá.
A Waking Season album turnéztatása volt a cél, ezzel érkeztek a Dürerbe is, töredelmesen bevallom, hogy számomra jórészt ismeretlen dalokat hozva – ettől függetlenül az égvilágon semmi hiányérzetem nem támadt, főleg, hogy olyan nagyszerű múltidézésre is sor került, mint az of foam and wave…
Kiváló est volt ez, jól felépített és tartalmas – nagy köszönet a Phoenix Music-nak.
Valovics Tímea fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
