Tény hogy oldalunk inkább az elmúlásra koncentrál, de évről-évre ezen a napon mégis kivételt teszünk, amikor a The Cure frontemberét, Robert Smith-et születése napján köszöntjük. Ha jobban belegondolok, az enyészet gondolatától ezen gesztus sincsen annyira messze... Éltesse hát az örökké kócos Robertet az ég, idézetül pedig a számomra legmeghatározóbb nótájának fordítása álljon itt.
Éles és nyitott
- Hagyj békén!
És minden éjjel kevesebbet alva
- Ahogy a napok egyre keményebbek és súlyosabbak -
Várakozom
A hideg fényben.
Egy zaj,
Egy sikoly tépi a ruhámat, ahogy a szobrocskák megfeszülnek
Pókokkal a belsejükben,
És ajkain egy pokoli vízió porával
Egy év óta először nevettem a tükörbe
Száz másik szó vakít meg a tisztaságoddal,
Mint egy régi festett baba a tánc agóniájában,
A holnapra gondolok,
Kérlek hagyj aludni!
- Ahogy lecsúszom az ablakon,
Mint az éppen most leütött légy,
Nem jelentesz semmit
Nem jelentesz semmit...
Elveszthetem magam a kínai művészetben és az amerikai lányokban
Minden időben...
- Veszíts el a sötétben!
Kérlek, csináld jól!
Fuss az éjszakába...
Holnap el fogom veszteni magam,
Karmazsinvörös fájdalom,
A szívem felrobban,
Az emlékezetem lángol,
És valaki figyelni fog,
Legalább egy kis időre...
Senkinek se tudok nemet mondani, kivéve téged...
Túl sok titok,
Túl sok hazugság,
Gyötrődve a gyűlölettől,
Túl sok titok
Kérlek, tedd jóvá ma éjjel...
De ugyanaz a kép vadászik rám
Folyamatosan,
A reménytelenül feladott időben...
Soha nem leszek már tiszta újra,
Megérintettem a szemeit,
Megnyomtam a koszos arcom,
Soha nem leszek már tiszta újra...
Megérintem a szemeit,
Megnyomom a koszos arcom,
Soha nem leszek már tiszta újra...
(The Cure: Figurehead ford.)
