Három évtizedes kapcsolat fűz Ádámhoz. Ahogy megismertem, egy rendkívűl nyitott, érdeklődő, a világ dolgaira rácsodálkozó és bölcsen elemző embert hallgathattam a zenéről, természetről - a körülvevő világról. Kevesek adottsága, hogy ezt a gyermeki figyelmet megőrízve, a tapasztalatokat mélyítve maradjanak önazonosak - Ádám ilyen. Korántsem meríti ki ez a hosszú interjú tapasztalatait, ezek a barázdák azonban kontúrozhatják egy kiveszőben lévő embertípus körvonalait olvasóim számára. Figyeljünk gondolataira!
Szelevényi Gellért: - Azon emberek közé tartozol, aki már 90-es évektől rendkívűl nyitottan és széles látókörrel ismerte meg mélységében a földalatti zenék világát. Megannyi bugyrát jártad meg, legyen az industrial, neofolk, experimental vagy dark ambient. Ennyi év távlatából visszatekintve, mi az a közös nevező, ami mentén kerested vagy éppen megtaláltak téged ezek a muzsikák?
Jäger Ádám: - Nehéz erre egy szálon választ adni, mert általában hangulatilag, érzésben, vagy spirituálisan fogtak meg a zenei alkotások. Annyira nem is szeretem az underground szót, inkább a “szórakoztatáson túli zene” lenne számomra a megfelelő kifejezés, hozzáteszem, semmi bajom a szórakoztatóbb zenével, ha van minősége, egyedisége. Az első igazán erős zenei találkozás, ami talán a mai napokig meghatároz, 3-4 évesen ért, az oviból hazaérve néha valami kozmikus, végtelen, felszabadító zenét hallgatott apám, s megkérdeztem: mi szól most? A válasz pedig: "Mágneses mezők", vagy "Autópálya” volt (Jean-Michel Jarre és Kraftwerk), majd zömmel ezeket kértem, hogy hallgassuk meg, mert nagyon messzire vitt, a gyermeki fantáziával főleg. Szinte beleszülettem a zenébe - más kérdés, hogy nem tanultam meg rendesen a formanyelvét, pedig szüleim mindketten kórusokban énekeltek - elég nevesekben is, anyum pedig hegedűn is játszott, apai nagyapám, bár bölcsész volt, de csak kántorként működhetett az akkori rendszerben.
Így a klasszikus zene és a progresszív rock-pop, néha táncház-mozgalmas népzene is “háznál volt”. Otthon egy fél szekrény kazettákkal, egy másik fél pedig vinylekkel volt tele. Köztük nyilván ott volt az István, a Király / Illés, Vízöntő egyaránt, de a korai Vangelis, Pink Floyd, King Crimson is, őket is szerettem, pár szám erejéig a Deep Purple-t is. Bach, Beethoven, Kodály, Vivaldi és a rock’n’roll, krautrock, korai elektronika egyaránt előfordult otthon. De hasonló varázslat volt számomra, amikor nagyapámnak a Kiskunság déli részére Erdélyből átköltöző ősei is hoztak valamit magukkal. A kuláknak számító Öregem elkezdett játszani a citeráján, az olyan volt, mintha valami mágikus hang érkezett volna abból a hangszerből, sokszor kértem, hogy játsszon rajta - viszont nem értettem, miért hallgat “nótákat”, amikor valami sokkal ősibb nyelven zenélt, és képes volt vele “varázsolni”.
Cseperedés közben a Természet zenéjét már akkor is nagyon szerettem, a zivatarokat főleg, valami NDK gyártmányú magnóval, sztereó mikrofonnal rögzítettem otthon Polymer kazikra sok zivatar hangját, de az Ikarus buszok és ZIU trolik hangjai is megfogtak, szinte zeneként éltem meg - általános végén kaptam kölcsön egy hangrögzítős walkmant, és amit csak tudtam, rögzítettem vele. De az erdő, mező hangját, illatát is ugyanúgy beépítette a tudatom - és néha a Polymer Felszabadított.
Majd kb. 9-13 évesen megérkezett a metal, a “lázadó korszak” - a legközelebbi barátomtól és két embertől, megfogott, mert nem volt langyosvíz, amit akkoriban sztárolt mindenki. Az akkori Nagy Feró is képbe került, az ős-Bikinivel volt egy fura, zeneileg mindenhonnan eléggé kilógó lemeze, a Hova lett… - ez máig kedvencem, szórakoztatóan kritikus, az akkori időkhöz képest itthon elképesztő hangzással és zenei megoldásokkal. A Garázs nevű műsor is tetszett, ahol a metal mellett Ministry, Einstürzende Neubauten is szólt - de talán F.O. Systemet is ott hallottam először. Valóságos zenei felfedezés volt ez az időszak.
A rendszer-módosítás után hamarosan a zenei tv-k is megjelentek, ahol esténként egy kicsit tágabbra nyílt a világ. Apám elég korán felszerelte a parabola-antennákat a szomszédban egy baromi nagy antennára, elvégre mást is akartunk hallani, mint a hazai propaganda-adókat, és szembe jött 2-3 zenei műsor, ahol a metal mélyebb rétegeivel (doom, death, black stb.), vagy az alter - EBM - dark vonallal is találkoztam - és időzített felvételre bekészített vhs-kazettákra felvettem jó sok éjjeli adást, ezeket átmásoltam azettákra, és walkmenben, vagy egy sima magnón hallgattam. Minden új szerzemény hatalmas élmény volt.
Az 1990-es évek elejétől nem volt visszaút A death - doom metal (nem a “visítós-műbőr-dzsekis metal”) fogott meg, a pl. ‘90-es évek elején induló atmoszférikusabb, az ősök hagyományára is fókuszáló északi (vagy akár a görög) black metal vonal, de az angol My Dying Bride, Paradise Lost, svéd Tiamat és Katatonia is nagy kedvenc lett - ők egyéb műfajokból is táplálkoztak, nagyon megfogtak. De “beégett” a FRONT 242 klasszikusa is, majd hamarosan a 2 zenei világ közt mozgó Plasma Pool. Aztán megtalált a Nephilim, Dead Can Dance, Killing Joke, Depeche Mode, Cocteau Twins, Pink Turns Blue, Bauhaus, Joy Division, Morphine, Cure, majd az akkor még aktív, postai úton működő fanzin-világon keresztül még több érdekesség, így a jobb híján neofolknak címkézett zenék korai vonala is, ahonnan leginkább a Current 93, Nature & Organisation, Death In June, Sol Invictus, Fire+Ice fogott meg, itthonról a Scivias, ACTUS. Az atmoszférikus, kifinomultabb zenékkel a fülemben nagyon szerettem kirándulni a behavazott Budai-hegységben, vagy az akkor még falu-kisvárosi hangulatú XVI. kerületben is akár suli előtt, hajnalban. Főleg, ha havazott. De néha elég volt kimenni a kertbe - elég nagy volt.
Talán 1994 után kezdtem el igazán tudatosan keresni a zenéket, akkoriban a kazettacsere volt a jellemző, 2-3 barátommal sikerült egy minimális “hálót” kiépíteni, akár zenei nyomtatott sajtóban feladott hirdetések, vagy a fanzin-kultúrán keresztül. Kész csoda volt az is, hogy bármi eljutott hozzánk. Viszont felbecsülhetetlen volt akkoriban minden jó zene értéke, még nem azt a kort éltük, amikor minden zenekarnak volt 40-50 utánzata.
Közben az indusztriális és pszichedelikus ág is megérkezett - főleg a Deutsch Nepal - vagy a Skinny Puppy, zoviet-france és a tagjaik által alapított downLoad, a FLA, az önálló univerzumként felfogható Coil, vagy a Legendary Pink Dots - ezek a zenék irtózatosan mély utakat nyitottak, a később megismert ambient, experimentális, techno, field music, és tradicionális zenék felé is.
A nyugati klasszikus zene is megmaradt, főleg Vivaldi, Wagner, Grieg, Beethoven, majd Bartók, Eric Satie, Philip Glass - vagy a kevésbé ismert reneszánsz előadók - és egy nagyon fontos világ: az iráni-perzsa és indiai kultúrkör zenéi, melyek ma az egyik fő kedvenc zenei vonalammá váltak - bár vonalnak nehéz nevezni, mert gigantikus földrajzi területen rengeteg kanyart jár be, nagyon sok nép és különböző zene tartozik hozzá, még ha a nyelvi kultúra nem is ugyanaz, mint a zenei.
Közeli barátságba keveredtem a Zoviet:France, Nocturnal Emissions, Muslimgauze, O Yuki Conjugate, Biosphere, Vidna Obmana, Beequeen, PanSonic, Maeror Tri, PBK, Asmus Tietchens alkotásaival - de a postpunk - ős-dark (Bauhaus, Joy Division főleg), noise, d-beat (ebben régi alap volt számomra a korai Napalm Death és Discharge), de az electro, breakbeat alapú zenék is ekkor fogtak meg, vagy a “morc-industrial” műfaj, pl. GODFLESH és társai.
Itt viszont már elértünk a közös szálunkhoz, a barátkozásunkhoz és további zene-cserékhez is - mert eleinte nemigen volt szélesebb társaságom, ha néha el is jártunk a Pecsától a Fekete Lyukig, de szűk körben, hetek, hónapok alatt jutottunk zenékhez - az átlag szakközepes - gimnazista nem tudott bevásárolni és rendelni CD-ket, legfeljebb évente 3-6-ot, esetleg Karácsonyra - majd jöttek tőletek, és a “komám komáján” keresztül elég mély zenék, szájról szájra terjedő koncertek. Közben egy ideig létezett pár lemezboltban a “másnap visszaviszem” lehetőség, ez is hatalmas élmény volt, mert eleve bele lehetett hallgatni rengeteg zenébe, volt egy sokkal jobb kínálat, mint máshol.
A ‘90-es évek közepén, végén a zenei források szempontjából a társaság, emberek mellett - meglepő, de számított a rádió is (ma a zömétől frászt kapok) - amíg internetünk nem volt, egyes adókon néha egész jó műsorok is voltak - zömmel este, éjjel. Akkoriban a Petőfi rádióban teljes Dead Can Dance lemezeket adtak le, de Hortobágyi László hangjátékait és műsorait is, emellett kiváló népzenei, keleti zenei, vagy akár reneszánsz és kortárs klasszikus zenei műsorokat is el lehetett kapni. (Utóbbiakból ma is van a Bartókon, Tiloson.) Tiloson is megtaláltam pár jobb adást, volt (van) indiai zenei műsor, magyar- és “globális” népzenei műsor, kurd zenei félóra, de deep techno és experimentális-indusztriális-noise, EBM, vagy kísérletezősebb ambient műsorok is, képes voltam jegyzetelni a neveket és kazira venni az adásokat. De az Est FM-et se hagynám ki (a későbbi Radio café) - talán a számomra legjobb ambient műsort ott hallgattam szombat éjféltől, a kb. 3 órás Varázsszőnyeget. Amikor mindenki bulizni ment szombaton, inkább azt hallgattam otthon, és elképesztő zenei élmények érkeztek. Onnan ismertem meg Pete Namlook, Steve Roach, Robert Rich zenéjét is. Itt, és kicsit a Második Látás fanzin kapcsán érkeztem talán még közelebb a végtelenbe nyúló, ritmikus, vagy meditatív ambient zenéhez, majd a keleti zenékhez. Mivel nem vagyok zárt zeneileg, sok IDM, breakbeat - big beat - trip-hop, electro, psytrance alapú zenét is megszerettem, a ritmika is közel áll hozzám, a lehető legvegyesebb forrásokból, mélységet és magasságot pedig számtalan műfajban találni, mindnek megvan a helye, a pénzízű zene az, ami nálam “fennakad a szűrőn”, amit kifejezetten terméknek gyártanak, ahogy számtalan sorozatot, filmet, könyvet - vagy akár ideológiát is.
Aztán miután megérkezett az internet, és elég nagy sokk ért sok irányból - tovább nyíltak a kapuk, az egyik legnagyobb élmény talán az volt, amikor találtam képeket, ftp-szerverekre feltöltve, vagy cikkekben az ujgurokról, türkmenekről, szibériai és volgai népekről, a finoman szólva elzárt Türkmenisztán tradicionális zenéjéről, amit egy török fazon töltött fel nagyon gyér minőségben, de ugyanilyen felfedezés volt a perzsa / iráni zenéket adó Radiodarvish webrádió is, ahol reggeltől estig az iráni kultúrkör klasszikus zenéje megy, mára az a stílus (radif, bár van más is, ott is nagyon sok népről van szó) szinte olyan, mintha “bele születtem” volna.
A fontos kedvencek részben máig ugyanazok, viszont tágul a zenei tér, talán elmondhatom, hogy amit szívből megszerettem, az ma is működik, csak sokkal többet járok minden zene után pl discogson is, vagy ahol csak lehet, és mélyebben belemászok. Ami nagyon kiemelt, talán a Coil (és utód-formációi - Drew McDowall pl.), a Muslimgauze, az epikus közép-ázsiai, dél-szibériai zenék (kiváló gyűjtői: Sántha István és Somfai Kara Dávid), az indo-iráni és kaszpi-vidéki zenei kultúrkör, ambient, zajosabb industrial, brit “okos-electro”, desert rock (a Yawning Man főleg a felemelő melankóliájával, mellesleg emberileg is szimpatikus társaság), de ott a psybient, psytrance, deep techno, punk-noiserock-grind, psychedelic / post-rock, de már rég nem gondolkodok címkékben, inkább előadókban, mindig megtalál valami.
- A közelmúltban írtál a Téged körülvevő emberekkel való találkozások "véletlen" egybeeséseiről. Lehet ebben valami. Rácz Misit látatlanban még a Második Látás révén, majd személyesen Hidegroncs koncertet szervezve a nagymarosi Művésztelepen ismertem meg. Sipos Robival kamaszkorunk legendás tatabányai Mode-Cure klubjában, a Puskinban együtt koptattuk a parkettet. Velük alapítottátok meg hármasban Hinogar-t. "Őselemek súlyos tánca a lélek és környezet, megélések metszéspontjában."
Mutasd be kérlek produkciótokat!
Kezdeném a "véletleneknél", és ez eljut a HiNoGarhoz. Érdekes kérdés, mert valahogy megtaláljuk egymást. Ennek az ok-okozati, érdeklődés alapú gyökere egyértelmű, nyilván szükséges valami nyíltság, elhivatottság, hangoltság is - esetleg odafigyelés. Ezt lehet a karma törvényének is nevezni, aminek ezernyi értelmezése van (bár sokszor banalizálják), vagy szinkronicitásként is. De ismerjük a kollektív tudatalatti (feletti?), a morfogenetikus mező elnevezéseket is - sok kultúrkör hitvilágáról nem is beszélve.
A találkozások, véletlenek akár hétköznapi módon, máskor tudatosan érkeznek. Már a mai tudomány se teljesen materiálisan áll hozzá a témához, hallottam már a “gomba-elméletről” is, ami végülis az élővilágot átszövő, szimbiotikus hálózatot jelenti - ami a füvektől, fáktól kezdve az emberi szervezetig mindenhol jelen van. De egyre több beszélgetés, iromány érkezik a témában. Az biztos, hogy sok a “véletlen” az életemben, minden értelemben.
Persze adott az érdeklődési faktor és hangoltság - ebből pedig nem kevés van nálam, s van pár biztos vektor, de ez benne a jó, és érdekes. Mi is így találkoztunk először, az egyik, jó ideje tartó zenei nyílópontom során pont jött egy új osztálytárs, és egy szakmai gyakorlat, aminek a végén bemutatkoztunk a nyugatinál, és máig van mondanivalónk. De van az ismeretségünk közt olyan ember is, aki “teljesen véletlen” egy családtagommal barátkozott össze, és a gyerekkorom egyik környékén találta magát, kiderült, hogy szintén szereti a folyami homok és rétek dominálta tájat, ez esetben is az esély kb. 1 az százhoz volt - és szinte véletlen derült ki.
Ezen kívül még számtalan más hasonló szituáció is jött - az idő haladtával teljesen más pontokon is van többekkel hasonlóságunk. Bőven a zenén, vagy más kapcsolódási ponton túl, akár új irányokat is nyitva.
Egy véletlen folyamán ismertem meg kb. 22-23 évesen Darabos Pált is (sajnos nincs már köztünk), aki Hamvas Béla barátja és az életművének leghitelesebb gondozójának számít - először nem is tudtam, hogy ő az, de végül kiderült. Egy levelezőlistán keresztül lett apám ismerőse, ahol számítástechnikai segítséget kért.
HiNoGar
A HiNoGar is részben hasonló történetként indult. A Második Látásról valahonnan hallottam még a ‘90-es években - talán a Mozgalom, vagy egy másik fanzinből, baráttól, majd valamelyik független lemezboltból, de egyben tőled is - ez kb. 1997-98-ban lehetett. Egyik alkalommal kérdeztem az egyik pesti lemezboltban, van-e még Látás. Misi volt a pultnál - nem tudtam, hogy ő az, azt sem, hogy fest élőben, de mondta, hogy “hozok egy hét múlva”, örült az érdeklődésnek.
Szóval megérkezett egy adag Látás, meg is vettem pár számot, amiből volt neki tartalékban. Párszor beszéltünk pár mondatot, vagy spontán összefutottunk az utcán, rámköszönt, amikor ufóként zenét hallgatva mentem haza a városból.
Majd a facebook-korszak kezdetén, egyes experimentális, vagy post-rock zenei rendezvényeken is találkoztunk, és a Látás-megállás után is olvastam a népzenei, world music, ambient, experimentális zenei recenzióit online, akár a Lángolón, közben ismét aktív lett a Hideg Roncs, vagy a Mörön, majd amikor a Fekete Zaj Osztálykirándulás szervezésben részt vettünk, meghívtam őket is fellépni, Misivel innentől van az “új időszámítás”. Ez is több, mint 10 éve volt már.
Menet közben egyrészt kicsit visszatértem a ceruzás, filces, pasztell alapú rajzoláshoz, és elkezdtem a magam field music-ambient-postindustrial zenei projectjét jagarin néven (most is megvan, vegyes aktivitással), ami 99%-ban saját hangfelvételekkel való játék, rétegzés, vokál, stb keveréke. Kb. 2017 körül kezdtem összefűzni hangokat, felvételeket, leszámítva a 10-12 éves korban vagdosott, “loopolt” magnószalagokat. Majd a saját hangképeimmel kapcsolatban sok alkalommal részt vettem az Under Szubkult (95%-ban online) rendezvényen, ahol Sipos Robi szintén fellépő volt, leginkább NoiseSculptor néven irtó erős mixeket készített a saját zenéiből - elképesztő az ember, brutálisan aktív alkotó, a ROBotron techno projectjével, ahogy Misi is.
Egyik alkalommal egymásra írtunk valamivel kapcsolatban, talán csak egy kérdés volt, vagy lemezborító - designterv a Premex Solus formációjukhoz (kihagyhatatlan), de innentől folyamatos a kapcsolat, ha ritkán is találkozunk élőben, azért kommunikálunk, az alkotóin túl a komai térben is. Hamar kiderült, hogy Robi Misivel is zenél az említett Premex Solus formációban - képtelen vagyok nem megemlíteni, hogy nemrég jött ki amúgy egy kiemelkedően erős új lemezük, és Zsámán Attila Regerév formációjának a Hideg Roncs / HR+, azaz Misiék által alkotott remixlemeze is - olyan csodálatos ambient-köpenyben, amit Vidna Obmana, Steve Roach, Robert Rich, Robin Storey / Rapoon / zoviet-france - vagy a Győrffy Ákos által a horhosban hallhatunk.
Ezek a lemezek megérnek egy-egy önálló recenziót, és szerintem egy interjút Misivel, Robival. Sok ambientet hallgatok én is, de elfogultság nélkül az a minőség, amit ők hoznak, messze jobb a friss nemzetközi átlagnál. Időközben a vége az lett, hogy hangokat, pár saját samplert (fél terra hangfelvételem biztos lett 12 év alatt), torokéneket, szavalást, gondolatot, képet is elküldtem, végül az volt a reakció, hogy miért ne legyen egy közös formációnk?
Ebből alakult ki a HiNoGar (a név mozaikszó, a zenei aliasaink rövidítéséből áll: HidegRoncs, NoiseSculptor, Jagarin.) Érdekes volt a kialakulása, mert nem volt túltervezve. Sok emberi beszélgetés is az alapját képezi, talán sok benső változás is. Alakult magától, és most is gyűlnek a hangok, nem akarok hamarkodni, de a következő album kb. 1 év múlva megvalósulhat. Eddig a 2024-2025 ősz - téli időszakban egy nagylemez, egy David Lynch tiszteletére kiadott brutálhosszú válogatáslemezen lévő szerzemény, egy EP-nek is felfogható mix, annak egy rövidített változata, és egy Robi által készített deep-industrial techno remixanyag is elkészült. Ez már nem kevés.
Mindeközben elkészült a Search at című album folytatása is ReSearch at néven - sokan ezt remixnek fognák fel, de nem az, teljes újraértelmezés, gyakorlatilag házon belül, de egyrészt ambientesebb, másrészt a deep techno stílusjegyeit hordozva. Sodró, repetitív és hosszú album lesz. Bőven van közös keresztmetszetünk.
HiNoGar kiadványok, hivatkozások:
Az első “Search at” nagylemezünk (Emerge / Attenuation Circuit kiadónál jelent meg, itt előfordult már Edward Qa-Spel és pár elég neves ambient, noise zenész is), és annak a félórás, “önjáró mixe”, a Tria Est Unum, ami felér akár egy nagylemezzel - de legalább EP-vel, és megjelentünk a Beryllium kiadó Rigor Mortis pt.2. válogatásán is, ahol Robi a ROBotron nevű, zseniális industrial - techno projectjével eleve visszatérő szereplő. Érdemes rá figyelni, hiába van ezernyi atmoszférikus, deep techno kiadvány napjainkban, nem a tucatot képviseli.
Robival készült egy duo-anyagunk is, illetve 2 saját jagarin anyag is tervben van, az egyik a kihaló, részben távoli rokon népekkel kapcsolatos téma (van már hozzá 3 szerzemény, de ez nagyon nem lesz elsietve), a másik pedig a Természet hangjait összerétegző 20-30 perces field music anyag lesz.
Ha a HiNoGart össze kéne foglalni pár sorban: egy folyamatosan változó zenei megnyilvánulás, nem akar ugyanolyan lenni, ha az alapok stabilak is. Mindig attól függ, ki mit hoz, ha van valami jó alap, ötlet, elgondolás, érkezhet a következő. Nem könnyed, bulizós “muzsika”, kicsit a határok feszegetése, egyfajta reflexió egymás témáira. Emellett a vizuális megjelenésben is szeretnénk valami sajátos hangulatot hozzáadni, zömmel hármunk képeiből készítek egymásra rétegzett borítókat, ebben lehet kézi grafika is.
- Az elmúlt évtizedekben a laikusok számára is látótérbe került katasztrófafilmek és ismeretterjesztő csatornák révén a viharvadászat fogalma. Mélyebb, komolyabb érdeklődést táplálsz a légköri jelenségek iránt, annak dokumentálását évek óta osztod meg számunkra. Mi ösztönzött Téged, hogy az "égbolt nyomába eredj"?
Mindenek előtt az információáramlás sebessége miatt ma minden durvábbank tűnik, ez a clickbait alapú cikkekben és katasztrófafilmekben jól látható, pedig régen is voltak hasonlóan erős időjárási események, mindig voltak szupercellák, bow echo-s zivatarok, zivatarláncok, ld. 1924-es biai tornádó, ami felért az Oklahoma, Kansas környéki “tornádó-völgyben” előforduló jelenségekkel, de volt egy durva 1986/87-es telünk is.
De a részben kunsági gyerekkoromban is megéltem a Homokhátság déli részén olyan MKK-t Mezoléptékű Konvektív Komplexum - azaz kb. a Kárpát-Medence több, mint felét beborító zivatarrendszert, a linken megtalálható a kritérium), amikor egész éjjel stroboszkóp-szerűen villámlott, szakadt, és a lapos alföldi tájon kb. 30 cm magasan hömpölygött a víz mindenhol, másnap pedig a vályogtégla alapú házban nem győztük a vödröket, lavorokat a beázó mennyezet alá tenni.
Ez a téma is lehet, hogy születési beütés. Zivatarban születtem, május végén Anyám szokta emlegetni, merről dörgött az ég akkor. Vissza a reális térbe, mivel erre nem emlékszem, viszont arra igen, hogy az óvodában próbálnak minket altatni ebéd után (hogy az óvónők tudjanak pihenni), és jött egy zivatar, ami mintha nyomta volna az energiát, és a máig legközelebbi barátommal még saját üvöltős gyerekverseket is kiabáltunk 3-4 évesen,“dörögjön az ég, villámoljon, szakadjon az eső”.
Gyermekként úgy éreztem, mint valami mágikus megnyilvánulást, zenét hallok, a villámfény, a dörgések hangja teljesen megbabonázott, a XVI. kerületben, és az évente Kunságban töltött 2-3 hónapban is. Az érdeklődés megmaradt, 2008 körül még inkább erősödött, a 2010-es zivatarszezonban akár napi 3-8 szupercella is volt az országban, vagy pl. még rendszeresek voltak a májusi ciklonok, amikor 2-4 napig szinte megállás nélkül esett az eső, beágyazott zivatarokkal (ilyen később is volt pár évben, vagy az őszi, szintén ciklonos csapadékok is jelentősek voltak Októberben.)
Szabadidőmben sok megfigyelés, utánaolvasás, naplózás után tovább is mentem ezen a szálon, majd 2013 körül elvégeztem a Szupercella.hu - Viharvadászok Egyesülete és az OMSZ (ma Hungaromet) / Meteorológiai Szolgálat közös viharvadász és viharkárfelmérő képzését, amiből még többet lehetett tanulni. De az USA középnyugati részéről közvetített viharvadász-videókból is. Sok zivatar-megfigyelésen és jópár viharvadászaton vagyok túl, a nemzetközi szakma szerint állítólag a világ egyik legrészletesebb Felhőatlaszába is bekerült pár képem - ez egy nagyon igényes, sok képpel illusztrált, jól érthető kiadvány, ami nagyon megtisztelő.
Közben épp most lesz a 20. éves a Viharvadászok Egyesülete. Fontos megjegyezni, hogy ez az érdeklődés mellett a tudományt, az előrejelzések verifikációját is segítő téma, mert néha jönnek olyan hangok, hogy “unatkozó gazdag gyerekek szórakozása” - hát, nem mondanám, hogy sok gazdag ember lenne köztünk, mellesleg egy viharvadászat több nap átkommunikálását, előrejelzések, modellfutások újravizsgálatát jelenti, és van, hogy egy egész napos programból érdemben épp, hogy egy órára sikerül valamit elcsípni.
Viszonylag reprezentatív képem egy igen emlékezetes, 2016-os viharvadászatról, amikor hazai viszonylatban elképesztően sok szupercella alakult ki zsinórban, 3 napon át Békés vármegyétől Erdélyig és Ukrajnáig - a pontos számot nem tudom, de bőven 100 fölött volt, az biztos. Itt “csak” közel voltunk egy tornádóképződéshez:
Szupercella 2016.06.17., Orosháza környéke (rossz szembefény-viszonyokban)
Forrás: https://szupercella.hu/20160617_viharvadaszat_DK_en
A Természet alapvető érdeklődésem - növények, állatok, gombák, környezet, légkör - a “néprajzos énemben” pedig a tájban élő, attól nem elidegenült emberi közösségek is foglalkoztatnak - ahol szintén sok az időjárási megfigyelés. A paraszti világban is vették a jeleket, a madarak, békák, halak viselkedéséből is sokat lehet már látni a várható eseményekről.
Nem az égtől elzárva éltek az emberek a falanszterben, más volt a megfigyelőképességük, mint manapság, amikor az instán derül ki, hogy tornádó volt a szomszédban...
Elképesztő az az őserő és energia, ami a Természetben létezik. Nem mi vagyunk a csúcson, csak azt hisszük. Részei vagyunk, ahogy a Kozmosznak is. Hiába osztályozzuk a felhőket, és egyértelműek a tipusaik, de sosincs két egyforma szituáció, soha nincs 2 egyforma felhő. Az is erős, ahogy egy apró mag, vagy hajtás szinte lehetetlenül áttöri a legkeményebb talajt. Az időjárás pedig kaotikus rendszer, nagy túlzással elég a popkultúrába is beérkező káoszelméletes mondat, hogy elég egy pillangó-szárnycsapás ahhoz, hogy valami változzon a rendszerben.
Ma nyilván 4-5 fontos időjárási modell alapján nézzük a várható kimenetet, de a konvektív csapadék tűpontos előrejelzése most sem könnyű, mert nagyon sok az input, rettentően sok paramétert kell figyelni, az előrejelzési modellek különbözősége - szórása is erős, a helyi hatásokról nem is beszélve - bár segítenek még az analízisek (azt tekinthetjük a légkör valós idejű helyzetének.)
A jó dokumentálás és adatrögzítés is sokat segít a megértésben.
Hozzá kell tenni, olyan “amatőr” profikat sikerült megismerni a modellek, előrejelzések, verifikációk témájában, hogy csak lestem - rengeteg elemzésük bevált, több előrejelzéssel együtt, a metszete szinte pont ott volt, ahova vártuk.
Jónéhány alkalommal saját előrejelzéssel, egyedül is nekivágtam, vonattal, vagy ha közel volt várható egy helyzet, akkor gyalog, ez máig előfordul, még ha távol is vagyok az igazán profiktól. Bár az is igaz, hogy mindenkinek más az erőssége ebben a témában is - van, akinek a számítások, a matekon én elhasalok.
Közben nem is rég, egy jelentéktelen, gyengülő Március végi zivatarfelhő alapján, Budapest közepén, mobillal sikerült elkapni egy tubát (földet nem érő örvényt):
Azon csak nevetek, hogy pár konteós anno belénk kötött amúgy egy régi, apró poén kapcsán - egy kézben tartott sima szélmérő volt az oka, mint “zivatargenerátor” - szerintük “gazdag megfizetett fiatalok hobbija a károkozás és a tornádók készítése”. Nyilván poén volt a zivatar-generátor, de az nem poén, hogy ezt valaki tényleg komolyan is vette...
Egyébként, ha az ember figyeli az eget, és nem csak a monitort - a zivatarokon túl - sokan nem néznek fel, nem látják, mi van felettük, pedig számtalan légköroptikai jelenség is létezik, jó példa volt a nagy Hold-halo, de ott vannak az utóbbi év sarki fényei is. Nagyon erősek voltak. Van még zenit feletti ív, dupla szivárvány, stb. De a lencsefelhők is életre szóló élményt nyújthatnak. A légkör és a víz kölcsönhatása mindig megunhatatlan csodákat eredményez.
Nyilván kell hozzá érdeklődés is, bár ma zömmel mindenki lefele bámul...
Nincs két azonos helyzet, azonos felhő, és ugyanolyan fénytörés sem. Mindig ajánlom, hogy aki fogékony rá, nézze az eget, ne csak a weben, hanem ahol rálát.
- Ismerem olthatatlan szerelmed a kunsági táj iránt. Miért olyan vonzó számodra ez a sokak számára túlzottan lapos és száraz vidék? Szemléletes vízgazdálkodási térképek illusztrálják ennek a tájegységnek az alakulását, tudom komolyan foglalkoztat ez a kérdés is... Egy apró ottani tanya tulajdonosaként milyen tervekkel nézel a jövőbe, milyen tapasztalatokat szereztél, sikerülni fog ott megvetni a lábad?
- Megérzem az illatot, és otthon vagyok - de a végtelenség hangulatát is szeretem benne.
Több vonzalomnál - fentiekből biztos átjön, szintén örökletes, primordiális tér számomra. Anyai ágon ősök származási
helye, gyerekkorom színhelye a Dél-Alföld, Szegedtől nem messze (kb. 12 éves koromig évente majd’ 2-3 hónapot ott töltöttem, mindig büntetés volt Budapestre visszajönni.)
Valahogy az akkori alföldi emberek jószívűsége, szívóssága, egyszerűsége nagyon megfogott, bár kemény élet, de nem azt láttam, mint Pesten, hogy a szüleim elmennek a “dolgozóba” 08-tól 17-ig, ahova ráadásul még tömegnyomorban, 3 átszállással, depis fejjel kell utazni oda-vissza 2-3 órát, és ott “valamit csinálnak”, hanem ott jönnek-mennek, betérnek ide-oda, visznek-cserélnek egymással dolgokat az emberek, nevetnek is, van barackos, sok erdőfolt, láprét, mocsár, gyerekként érdekes kombájnok, traktorok, meg a már akkor is számomra valami autonóm életmódként felfogott tanyavilág.
Igaz, plébánián nyaraltam - tavaszoltam, részben ott tanultam fotózni is 7-8 évesen, a második legjobb komám pedig egy parasztcsalád gyermeke lett (máig megvan a kapcsolat, és kiderült, később ő is a meteorológia iránt érdeklődővé vált), szóval sok szempontból érzelmi, és identitás-kérdés is.
A Kárpát-Hazánkban két olyan terület van, ami valahogy igazán felszabadít, a Kiskunság és Erdély/Partium. Utóbbi tájban se kifejezetten a magashegységek a kedvenceim, inkább az Alföldből kiemelkedő, de hatalmas méretű Erdélyi-szigethegység gyephavasai (a mai határtól nincs messze, tiszta időben Békésből is láthatók a nyugati nyúlványai), vagy Gyimes környéke, Csíki havasok, Tarkő. Egyébként a hegyi rétek és a síkvidéki rétek közt rengeteg analógia van, élővilágban is.
Előbbi helyszínről - ha nem is saját felvétel, de többször jártunk pontosan ugyanitt, a Bihar-Vigyázó fennsíkján, íme egy reprezentatív rövidfilm a karsztos csodáról. Ugyanúgy itt van még a vadon, végtelenség, és valami megfoghatatlanul felszabadító érzés. A Kunságban a Peszér-Adacsi Rétek és a Kolon-tó környéke számomra pont ilyen, csak a magas fenyvesek helyett itt buckák, borókások, foltokban tölgyesek és turjánosok jellemzik az eredeti környezetet, de ha ismeri az ember a mozaikos tájban a szép helyeket, hasonlóképp lelket nyugtató világra lel. Kazakisztán észak-nyugati, és az Ural-vidék déli részén rengeteg hasonló táj található, sajnos ott nem jártam, de a következő filmben találhatunk pár nem gyenge analógiát. Hiába nem bírom a hőséget, de a forró futóhomok illata is nyugalmat ad, ahogy a nyárasok, borókások illata, meg a pöpec kis falvak hangulata - bár gyorsan változik sajnos az arculatuk, amortizál mindent a rendszer, aminek sok oka lehet Mária Terézia óta...
Egyébként még a hőgutás hónapokban is jóval hűvösebb van éjjel, mint bel-Pesten (ahol elviselhetetlen a nyár a hősziget miatt, a tél pedig zömmel semmilyen.)
Egyébként csak részben igaz, hogy lapos és száraz a Kunság - bár víz szempontjából az utóbbi 15 év tényleg katasztrofális, mondjuk az idei tavasz a “téli aszály” után meglepően csapadékos lett, és jelenleg még van rendesen víz, zöld és virágos minden. Viszont nem igazán ismert terület a turizmus számára, ez a másik jó benne. Nem jön a tömegáradat - legfeljebb a fürdős kisvárosokba. Tele van apró kincsekkel, ritka - védett növényekkel, gombákkal, őzekkel, rókákkal, sakálokkal, gyíkokkal, viperákkal és siklókkal, hangyalesőkkel, de néhány Lappantyú is ott kerreg a tavaszi-nyári éjjeleken, rengeteg az énekesmadár, sok a kucsmagombás hely, ahol telepített fenyves van, ott pedig rizike is, de jó esetben a tinórukra is rá lehet találni. A legnagyobb eurázsiai madár, a Túzok is szeret arrafele élni.
Létezik még örökölt legeltetős kultúra is, a gulyások, pásztorok tudása és természetismerete elképesztő, hiába próbálták kiirtani. (Most mondjuk elég szörnyű a helyzet a száj- és körömfájás járvány lehetséges terjedése miatt sajnos, fura volt úgy kinn lenni, hogy nem legel a gulya a réten.)
Apróságok a kiskunsági diverzitásból - borókás és orchidea (Pókbangó)
A hitvány vízgazdálkodással lecsapolták a Kunság javát sok ütemben, de azért rengeteg buckás, nyáras-borókás terület van még, a szárazság sajnos az utóbbi évtizedben nagyon erős lett, a felső részen 20 éve rendszeresen járva évről évre látjuk a folyamatot, ahogy kiszáradnak a turjánosok, rétek, a kútban alig van víz, tszf. magasságtól függően le kell fúrni lassan 30-80m-re. Szomorú, hogy már a fővároshoz nem is túl messze lévő részeken (kb. 70-90km), milyen változások történtek, és ezek zöméről az ember tehet, viszont az ember is teheti a helyére. Nemrég végre megindult valami a vízgazdálkodás és úgy általában az ökológia kapcsán, a főáramú médiát leszámítva egyre több olyan beszélgetés érkezik komoly szakemberekkel, akikre talán végre odafigyelnek - reméljük, meg is marad a lendület.
Egy komplett blogot szenteltem amúgy a Kunságnak, belinkelem a képek miatt, zömmel régebbi, de reprezentatív bejegyzések vannak benne. Ilyen, mozaikos lenne egy igazi homokhátsági táj - egyik oldalon sötétebb, lápi-réti talaj, a másikon pedig a Duna által évezredek által hozott homok:
Ágasegyházai rétek - a homokbuckák és lápok határán
Tanya kapcsán még nagyon sokat bele kell tenni, és “sárgacsekk-mentesen” szeretném csinálni, komposzt-wc-vel, stb., kiderül, hogy sikerül, de az élet által kb. 27 évesen érkező, főváros közepén élés nekem nem opció, lelki sivárosodás, még ha van persze sok jó oldala is, de ez sose volt az igazi otthonom. A beton, aszfalt, pisa, kutyagumi és a tömeg nekem már sok, ráadásul a környéken nem látni az Eget rendesen, csak a Ligetben, vagy a Néprajzi tetején. A régi 16. kerület (ma már teljesen más a zöme), vagy egy vidéki város kertes övezetét is bírtam volna, de ez jó ideje megfizethetetlen, ha nincs szerencsés kapcsolata az embernek.
A tanya elhelyezkedése jó, két rét közt - a szomszédság is, a civilizáció (falu) még gyalog is kb 15 perc, kisváros busszal, kocsival, bringával kb. 20-25 perc. Nem messze félig sajna részben akácos - de árvalányhajas buckák is vannak, majd jön egy olyan rész, ahol elgondolkodik az ember, hogy hol is van - a keleti erdős-sztyep vidékén, Baskíriában? Csupa boróka, nyáras, csátés láprét.
Önfenntartásra - növénytermesztésre elegendő hely megvan, a környezet szép, zömmel Natura 2000-es terület (ezért is tetszett meg, és szintén egy “véletlen” folytán érkezett a lehetőség, bár korábban lehetett volna más is), nem messze a Kiskunsági Nemzeti Park legszebb helyeitől - példaként itt a Peszér-Adacsi rétekről egy 10 éves sorozat, bár ez a rész is sajna durván szárad azóta, ahogy ez is, ahol még Cselőpókokat láttunk, hazai tarantulaféléket.
Itt pedig egy tavaszi felvétel a borókás, nyáras, gyümölcsös tájról, 2022-ből.
Egy viszonylag friss kollázs a Felső-Kiskunságról (bár van benne 2024-es is):
- Időzve még sík tájakon, személyes érdeklődésből külön rákérdeznék a kurgánok-kunhalmokkal való találkozásodra, vannak önálló megfigyeléseid az alföldi sírhalmokkal kapcsolatban?
- Igen, volt-van-lesz néhány találkozás, jártunk pár sírhalomnál, de a legtöbbször pont nem az Alföldön - hanem a Gödöllői-dombságban jártam kurgánoknál, a térképek szkíta halomsíroknak jelölik, egy jelenlegi tölgyesben, vadakban gazdag helyen vannak.
Kisebb halmok vannak egymás közelében, csak akkor esik le, hogy nem természetes képződmények, ha jobban ismeri az ember az ottani természeti környezetet - mert ott nincs jellegzetes andezites, vagy mészköves kitüremkedés.
Azért párat a Kunságból is ismerek, egyiküket az előző hivatkozásnál bemutatott tájban találni, egy azóta kidőlt magasles környékén, de a képeim közt nem igazán feltűnő. A Peszér-Adacsi rétek környéke egyébként elképesztő kultúrtáj volt, avartól kun temetőkig mindent feltártak már a környéken. Az avar “Baján” kagán feltárt sírja is ott van Kunbábonyban, az ő arcát rekonstruálták. Ebben a kiadványban meg lehet találni, mint “kunbábonyi avar kagánt” - ma amúgy zömmel telepített erdő van a sírhely környékén.
Érdekes, hogy kunhalomként hívjuk a halomsírokat, mert alig tudunk a kunok részéről itthon hasonló temetkezési módról, ők történelmileg már elég jól dokumentáltak, mert későn érkeztek - esetleg pár kisebb dombot emeltek a vezéri sírok fölé - hasonló a helyzet a kunbabákkal is (orosz nyelvi környezetben “kamennaja baba”), de a kipcsakok / kunok valószínűleg a Mongóliától Moldváig tartó “rövid metróúton” és az őseik ősei nyomán eleve tiszteltek hasonló helyeket,
ami egy jóval régebbi kultúra volt. A kőből faragott alakokat is felváltották sokszor a földbe, kisebb halomra szúrt kardok.
Ami viszont saját, kunsági megfigyelés: maguk a temetők eleve dombokon vannak, pl. Tatárszentgyörgyön, vagy Soltszentimrén - viszonylag messziről is látható magaslatokon.
Hozzá kell viszont tenni, hogy ezek eleve mozaikos tájak, Soltszentimre, és a Kolon tó mellett az ős-Duna homokjából rengeteg természetes bucka alakult ki, és még 60-100 évvel ezelőtt is sokkal inkább láprétes, turjános, vízben gazdag volt a terület, így adta magát, hogy a magaslatokon temettek. Viszont a Tatárszentgyörgy szélén lévő temető egy kicsit más - a környéken egyaránt vannak homokbuckák és kurgánok is. A középkorban pedig nem volt ritka az sem, hogy országszerte a templomokat is sírdombokra építették.
Vannak feltárások, melyek alátámasztották, hogy különböző népek “egymásra temetkeztek”, hasonlóképp, ahogy sok középkori temetőben is különböző népességek is hasonló helyre temették az elhunytakat.
De a “tell-kultúra”, az egymás fölé épített települések, kultuszhelyek is hasonlóképp működhettek.
A keleti szkíták sokszor okosan úgy csinálták, hogy a gigászi halomnak nem a központi, hanem marginális helyére temették a vezéreket. A tuvai és mongóliai halomsíroknál legalábbis ez elég jellemző volt, mert eleve számítottak a fosztogatókra. Ott fagyott talajba temetkeztek, nem kevés sírmelléklettel, így sikerült a régészeknek sokukat feltárni, bár még a munkálatok közben is ment a rablás... Viszont Dzsingisz óta valami változott, amikor meghalt
a nagykán, teljes titokban kellett tartani a sírját (...ez komoly mészárlással is járt a történet szerint, a temetési menetben résztvevők nem élhették túl a ceremóniát...), és ezt máig valamennyire tiszteletben tartják a mongolok.
Pár ajánlott írás, előadás a témában:
- Határtalan Régészet folyóirat 2020.
- Dani János - Kurgánok és építőik (video, pdf)
Ami viszont mára szinte biztos: a hazai kurgánok zöme a Jamnaja kultúrához köthető, nagyjából Kr.e. 3000 évre visszavezethető - ők a mai Közép, Kelet-Európa ősnépei, akik keletről érkeztek, az archeogenetika egyre inkább alátámasztja ezt a tézist a régészeti, és szén-izotóp vizsgálatokkal együtt...
A legtöbb megmaradt jamnaja kurgán - mindegyik természetvédelmi terület, mert amit nem szántottak be a 40.000-re saccolt halomsírból - talán a Tiszántúlon van. Viszont a Dunántúlon, Bakonyban is nagyon sok a halomsír (a feltártak “meg vannak felezve”), tudtommal a kelták is temetkeztek hasonlóképp. Egy biztos: érdemes még utánajárni, jelölgetek helyeket a térképeken csak Kunpeszér, Kunadacs, Kunbábony környékén is, ha sikerül találkozni egy "régész alakulattal", mindenképp beszélek velük.
Amiről még hallottam, nem tudósoktól, de meg lett vizsgáltatva velük: egyes, nedvesebben maradt, vagy felszántott helyeken néha 4-700 éves tárgyakat hoz ki mostanság is az eke, az ásó, vagy egyszerűen meg lehet találni a tavasszal felázott talajban.
- Csaknem három évtizede, a Móri-Kékfrankos-Kétlyukú, a "Moszkva tér Bermuda-háromszögében" vetett egymás mellé minket a sors. Gondolkodva akkori társaságunkon, többünknek nem könnyű lapokat osztott az élet. A múlt és jelen összefüggéseiben Te hogyan látod, milyen "Ádám szerint a világ"?
- Belegondolva kevés olyan embert ismerek, akinek könnyű lapokat osztott a sors. De ez egyben valahol jó is, mert sok felületes kapcsolatot ki lehet kerülni, olyanból úgyis sokat kapunk ovitól - munkahelyig, és nincs benne sok köszönet.
Alapvetően úgy fogom fel a kérdésed, hogy olyan a világ, amilyennek megéljük személyesen és közösségben - és amire lehetőségünk van. Az említett "bermudás időszak" egyébként szerintem egy igazán jó határterület volt, egy olyan korszak, amikor még jobban összejártak az emberek, és számtalan témában élőben beszélgettünk, jobban megismertük egymást, emberileg és intellektuálisan is.
Részemről nagy felüdülés volt, mert végre tágabb körben is volt miről beszélni, de mégsem valami gigászi, hömpölygő bulitömegben.
Volt valami sajátos intimitása az egész időszaknak. Mindig erős lesz a kötődésem.
A lélektani skálán inkább introvertáltként - vagy “középvertáltként” - kiválónak éreztem eme háromszöget, részben hasonló hozzáállású emberekkel. Természetesen némi lököttség is kijött belőlem, ez máig így van, azért ha úgy adódik, kiugrik néha valami “komolyság-ellenesség” is. Szerintem néha jó kinevetni a világot,és önmagunkat is, ahogy a kritikák is hasznosak.
No de alapvetően mégis zömmel mélyebb beszélgetéseket folytattunk, ami sosem zárja ki azt, hogy kiengedjük magunk, elvégre nem valami Utah-állambeli amis csapat alakult ott ki, még ha egyesek "szektáztak" is. Rengeteg beszélgetés megmaradt bennem máig. A metafizikus témájúaktól a nevetősökig, a teljesen természetes, emberi beszélgetések ugyanúgy a helyén voltak. Szerintem ugyanannyi hasonlóság, mint különbség volt - van köztünk. Nyilván először a hasonló zenei érdeklődés hozott minket össze, de ennél sokkal többet adott, egyrészt emberi oldalon, mert valahogy zsigerből jobban megértettük egymást.
A világlátással kapcsolatban valahol a pesszimista-optimista mezsgyén mozgok. Ha a mai időket nézzük - az információ alapú társadalom fogalma megkerülhetetlen: egyrészt hatalmas lehetőség, mert alapvetően közel hozhatná egymáshoz az embereket, de pont nem ez történik; 2006 óta magam is a webes, IT, szövegírós témában tevékenykedem, bár más sincs kizárva - de a mélyebb tudatosság hiányában az emberiség zöme inkább kizárólag az önös érdekek, visszaigazolások miatt, vagy “kukkolásként” használja a közösségi médiát, amit már a TV is behozott bizonyos műsorokkal, vagy az ún. hír-hergeléssel. A gigacégek mára teljes mértékben uralják eme szegmenst, ha hasonlítani kéne, olyan ma egy fb, google, tiktok stb, mint egy nagyváros - ha nem vagy ott jelen, szinte nem is létezel.
Kb. 40 év alatt teljesen megfordult az emberi életterek aránya - nem csak nyugaton, hanem keleten is - sőt, ott még látványosabban - szinte megfordult a vidék-város arány. Vidék alatt értem a tanyát, falut, községet, kisvárost, megyeszékhelyi várost - de az agglomerációt is. Most nem hozok fel statisztikát, globálisan nehéz lenne - de sok országban a 70% vidék, 30% nagyváros arány teljesen megfordult. Szinte “kötelező” metropoliszokba költözni, gigacégeknek és a hozzájuk csatolható, azoktól függő kisebbeknél dolgozni, egy sokemeletes ház egyik “Fekete Lyukában” élni, ahol legalább még az igazi privát élet is szinte lehetetlen, mindent hall a szomszéd, az Eget se látni, a levegő pocsék, ma pedig egy középosztálybeli ember is nehezen tud megengedni magának egy lakásvételt, legfeljebb
jó drágán bérelni.
Az emberiség nyilván részben kötött, a megélhetés miatt is, de még most is egy kis réteg uralkodik mindenki felett - alighanem korábban sem volt ez másképp.
A gondolkodási előjelek is változnak, pedig bőven túl lehetne egy halom csinált vasbetonkupacon az emberiség, de mintha nem tanultunk volna sem a történelemből, sem a hagyományból, sem a modern kor és tudomány lehetőségeiből - pedig forrásból lassan annyi van, mint egyik ujjhegyünk begyén a vonalak száma, ha megnézzük nagyítóval. Inkább készítünk egy újabb mátrixot, főleg, hogy a korábbi jelentések is megváltoztak.
A zsigerből ítélkezés sem túl szerencsés, pedig most, az akár világháborúval is riogató időszakban pont erre hajtanak a nagyhatalmak. Szerintem ennek volt egy elég masszív bevezető-időszaka is, ami elkezdődött a Co2-lábnyom alapú “környezetvédelemmel”, amiben nem látják a fától az erdőt, mert jóval összetettebb a téma, majd 2020 körül egy “zárlatos” időszakkal, ami után brutális iramban indult meg a digitalizáció. Mondom úgy, hogy nem vagyok a technika ellensége, de a mai túltolt digitális átállást nem kicsit tartom túlzottnak.
Az exponenciális (túl)fejlődés egészen más irányba viszi az embert - még az a szerencse, hogy alkalmazkodó élőlények vagyunk, viszont ha beüt egy nagy krach - ami lehet akár egy Carrington-esemény is - kezdhetünk mindent elölről. Az emberi történelmet “átlapozva” pedig az újrakezdés párszor előfordulhatott már.
Korábban is léteztek túl-civilizált társadalmak, ökológiai szempontból ugyanúgy tönkrevágták a tájat, szépen kiszáradt rengeteg folyóvölgy (Mezopotámia, Nílus völgye, Belső-Ázsia egy része), ki lett vágva elképesztő mennyiségű erdő - erre talán a középkori velencei példa jó a rendszeres tarvágásokkal az adriai térségben.)
Ma gigászi épületekkel, 3-30 milliós végtelenségig betonozott városokkal, energiaigényes hőszigetek építésével, vízpazarlással próbálunk élni, az ökoszisztéma ezt nem fogja bírni, és mondom úgy, hogy nem vagyok semmilyen szervezet aktivistája, elég csak itthon körülnézni.
A Hagyomány nyelvére fordítva rengeteg máig aktuális tanítást megtalálhatunk a legősibb hitvilág, a sámánság világképében, a védikus / hindu kultúrkörben, Zarathustra, Buddha, vagy Jézus tanításaiban. Az eredetmondákban pedig szinte kivétel nélkül ott van a “Vízözön”, ami alighanem egy civilizációs váltás, újrakezdés emlékezete.
Egyéb hivatkozások - ahol pár érdekesség mellett korunk jellegzetességei is végre szóba kerülnek, néhol különböző látásmódok is találkoznak:
Ókori Perzsia - iráni kultúra
Önigazgató társadalommal kapcsolatos kérdések
Felső Barnabás - az Élet Temploma, Tájgazdálkodás
Vízválasztók fóruma
Gyulai Iván ökológus és Puzsér a Szélsőközépben
Kassai Lajos a Szélsőközépben
Bukovinszki Gergely / Szkeptikus kerekasztal
Cixin Liu: A Háromtest-probléma (hard sci-fi hangoskönyv)
Magyar természetfilmek, ahol nem csak a "nagy lények" ismerhetők meg
