Lovecraft Találkozó – Felhívás

Kiállítás az I. Országos H. P. Lovecraft Találkozón – Felhívás

Október 19-én, szombaton kerül megrendezésre az I. Országos H. P. Lovecraft Találkozó Budapesten a Három Holló Kávéházban a Magyar H. P. Lovecaft Társaság szervezésében. Közel egy évnyi előkészítés és szervezés eredményeként, hat darab szakmai előadásból, kettő darab kulturális műsorból és egy izgalmas nyereményjátékból – HPL ToTó – áll a programlista; előzetes felmérésünk során több, mint százan jelezték, hogy részt vesznek a találkozón. A helyszínt biztosító Három Holló jóvoltából lehetőségünk van egy kiállítás megszervezésére is. A magyarországi közösség már számtalan alkalommal bizonyította, hogy kreatív alkotókból és energiából nincs hiány, ezért az egyesület úgy döntött, hogy lehetőséget biztosítunk közösségünk tagjainak, hogy bemutassák tehetségük. Egyben támogathassák az egyesület munkáját és a közösséget.

Az esemény szervezőinek honlapja.

Várjuk azon képzőművészeti alkotásokat, melyek kapcsolódnak H. P. Lovecraft személyéhez, munkássághoz, művészetéhez. Portrék, novellákból, költeményekből kiemelt részletek, saját (rém)álmok gerjesztette látomások, a kozmikus rettenet irodalma által inspirált érzetek. Festmények, digitális illusztrációk, kisplasztikák.

Felhívásunkra bárki jelentkezhet és küldhet be anyagot, azonban a jelentkezőknek egy dolgot figyelembe kell venniük. Köztudott tény, hogy egy kulturális egyesület működéséhez nélkülözhetetlenek bizonyos anyagi források, melyek előteremtése számtalan akadályba ütközhet. Fontos kiemelni, hogy az egyesület tagjai, az alapszabálynak megfelelően nem részesülhetnek anyagi juttatásban, munkájukat kizárólag ellenszolgáltatás nélkül végzik. Közös érdekünk, és közös feladatunk, hogy a működéshez és fenntartáshoz szükséges források biztosítva legyenek.

A felhívásunkra érkező, és a rendezvény során kiállításra kerülő alkotásokat a Magyar H. P. Lovecraft Társaság szeretné értékesíteni, az értékesítésből befolyó összeget pedig az egyesület működésére fordítani.

Ez egy kétlépcsős támogatási folyamat, melynek során az alkotó kreatív tehetségével, akihez pedig a kiállított darab kerül, a felajánlott összeggel támogatja az egyesületet. Bízunk abban, hogy ez egy vállalható és teljesíthető kérés az alkotók számára. Ez a támogatási forma nem egy újkeletű, saját ötletből fakadó dolog, számos kreatív választja ezt az utat közösségének támogatására. Példaként említve, S. T. Joshi és David E. Schultz két könyvet ajánlott fel fordításra az egyesület számra ingyen, támogatva a magyarországi közösséget; a kötetek fordítói ugyancsak ellenszolgáltatás nélkül, ingyen végzik munkájukat.

Technikai részletek

Leadási határidő: 2019. október 10.
Kérünk mindenkit, hogy saját alkotását küldje el részünkre.
A felhívásra képzőművészeti alkotásokat lehet küldeni.
Kifejezetten várjuk amatőrök alkotásait is!
A már kész alkotások esetében (festmény, grafit, kisplasztika stb.), lehetőség szerint, még a rendezvény előtt el kell juttatni hozzánk az alkotásokat. Vedd fel velünk a kapcsolatot, írj emailt: info@lovecraft.hu
Ha nincs arra lehetőség, hogy a mű a rendezvény előtt eljusson hozzánk, mindenképpen vedd fel velünk a kapcsolatot!
Digitális anyagok esetében az egyesület vállalja a nyomtatást. Ha a nyomtatást te szeretnéd intézni (speciális alapanyag, nyomtató, megszokott nyomda stb.), ugyancsak vedd fel velünk a kapcsolatot.
Digitális anyagok esetében A/3 nyomtatási mérettel kell kalkulálni (297 x 420 mm, minimum 150 dpi).
Alapvetően új, kifejezetten a kiállításra szánt anyagokat várunk. Ha egy régebbi, máshol már megjelent, alkotásodat szeretnéd elküldeni nekünk, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a lehetőségeket.
Mindenképpen szignózd az alkotást, digitális anyagok esetében erre a rendezvény során is lesz lehetőség.
Minden kiállított darabnak fix, 5 000 – 10 000 forint közötti támogatói árat fogunk meghatározni az alkotóval egyeztetve. Ha ettől te jelentősen szeretnél eltérni – alapanyagfelhasználás, becsült érték stb. – jelezd felénk.
A kiállított darabokat nem tudjuk visszaszolgáltatni az alkotóknak, ugyanis a rendezvény után is biztosítjuk a lehetőséget az anyagi támogatásra. Mindenkivel szerződést fogunk kötni (lemondó nyilatkozat), melyet a rendezvény megkezdése előtt alá kell írni.
A felhívásunk nyílt, mindenki küldhet kiállításra szánt alkotásokat, nem fogunk nyertest hirdetni – hiszen ez nem egy verseny -, azonban az, hogy egy anyag beérkezik hozzánk, nem jelenti automatikusan, hogy ki lesz állítva. Az alkotásokat el fogjuk bírálni. Kiemelten kérünk mindenkit, hogy vegye figyelembe a rendezvény szerepét és jelentőségét, tisztelje H. P. Lovecraft személyét, munkásságát, művészetét.

Ha bármilyen kérdés felmerül, mindenki forduljon hozzánk bizalommal, mindenről részletes tájékoztatást fogunk adni. Ha esetleg segítségre van szükség, felmerül valamilyen probléma, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy az alkotás eljusson a rendezvényre.

Bízunk abban, hogy a magyarországi H. P. Lovecraft közösség ismét bebizonyítja azt, hogy ha összefogásra van szükség közösségünk fejlődése, célkitűzéseink elérése érdekében, akkor minden alkalommal példát tudunk mutatni.

Tomasics József
elnök

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2019. 08. 23. - 07:47 | © szerzőség: Gothic.hu