A megújulás és megtisztulás, az új élet szimbólumaként a tavaszi napéjegyenlőség minden kultúrában megünepelt esemény. Böjt, magvetés a téllel való leszámolás rituáléja. Az ókori népeknél már megfigyelt természeti-csillagászati esemény egy sor hagyományos ünnepet teremtett, ezek közül számos napjainkban hagyományként tovább él.
Ilyen például a germánoknál az Ostara, ami a fák ünnepe - a Húsvét kifejezés innen származik. A görögöknél Athéné születését (Panathenaea Minor) ötnapos fesztivállal ünneplik, eredete Persephone ünnepe, melyben az ókori görögök a tavaszi napéjegyenlőség misztériuma előtt hajtottak fejet. Egyiptomban a "Fény újjászületését" jelentette, Osiris és Isis szerelmét szimbolizálta, Rómában Minerva előtt hódoltak öt napon át. Az ókori Babilonban az Akitu - Évkezdő ünnep nevet viselte, Indiában a dátum Sitala, a himlő és halál istennőjének ünnepe.
A mai napon napéjegyenlőség jelenségéről beszélhetünk - latinul aequinoctium - Földünk mindkét féltekéjén a nappalok és éjszakák hossza megegyezik, a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett. A naptárrendszerünk szerint általában március 21-én van napéjegyenlőség, kivéve szőkőéveknél változik ez. Hozzáteendő, hogy ennek ellenére a 21. században a dátum végig 20-ra esik. A csillagászati tavasz kezdete is a dátum (21-e). Naptári és csillagászati számítás között eltérés adódhat, a Húsvét miatt ugyanis a Római Katolikus Egyház kötötten a március 21-ét jelöli meg a napéjegyenlőség dátumaként.
