Ősz a Temetőben – Fiumei Sírkert
Temető. A városok közepén fekvő sziget valahol félúton van a természet és a civilizáció közt. Sokszor ültetett ligeterdő, sajátos élővilággal és csenddel. Fácánok, nyulak, őzek, baglyok élnek a főváros zajos központjától szinte méterekre. A Fiumei – Kerepesi út menti Sírkert mindenképp ilyen.
Az ember máig tiszteli az elmúlást – nem is tehet mást, legyen ateista, vagy hívő. Emlékezni ugyanúgy elmegy, vagy megteszi magában, saját közegében. A temetőkről – mióta világ a világ – tudjuk, hogy azóta azok kapnak jelentős emlékhelyet, akik ezt megtehetik. A köznépi temetők közel sem ilyen látványosak, mint a Fiumei Sírkert régi sírboltjai (más kérdés, hogy a mélyben miről árulkodnak a sok-száz, sok ezer éves feltárt sírok. Egyes vidéki temetők sajátos és eredeti, régi ornamentikát hordozó emlékeiről nem is beszélve.)
Ami biztos: ahogy a születés, a halál sem válogat, s máig a Természet körforgásába kerül vissza porhüvelyünk az Anyaméh ős-óceánja és az elmúlás közt eltelt Utat követően.
Mindegy, hogy földbe temetünk, hamvasztunk, égetünk, madarakkal a levegőbe engedjük maradványaink, vagy otthon tartogatjuk egy urnában a hamvakat, végső soron a Természet fogja önmagába visszaépíteni a porhüvelyt, új kezdetet adva számtalan Élő és Érző Lénynek.
Az írást és a fotókat 2024 novemberében Jäger Ádám készítette, oldala itt található.
