INKUBUS SUKKUBUS, ASMODI BIZARR, THE MARIONETTES, 45 GRAVE
2014 06. 07. Taubchenthal, Leipzig WGT Fesztivál, II. nap
Az első nap muzikális csalódottságából felocsúdva bízvást reméltem, hogy ez a szombat este már zökkenőmentesen fog zajlani. Már jócskán délután volt, amikor nekiindultam egy szintén új, számomra ismeretlen helyszínre, ami eddig még nem szerepelt a fesztivál történetében, mint vendégváró. Ez a hely sem volt közelebb, mint az előző napi és mivel még a jókora meleg is közrejátszott, mondhatni igen kellemetlen volt az utazás. Végre megérkezvén egy pici gyaloglás után, egy elhagyatott gyártelepen találtam magam, azaz csak lett volna magára hagyva az egész komplexum, ugyanis, már jó néhány régi épületbe beköltözött pár klub is. Ilyen többek között a "Taubchenthal" is, amely belépve az objektum kapuján, szinte ámulatba ejtett. Hatalmas szépen rendezett udvar, és egy újjávarázsolt gyárépület, amely monumentalitásában is szép, és amelyet igazán fantasztikusan berendeztek. Külön külső és belső teraszrészről lehet sörözni, illetve nézni a koncerteket.
Az első fellépő az angol INKUBUS SUKKUBUS volt. A zenekar 1989 nyarán alakult három főiskolás Tony McKormak, Candia Ridley, Adam handerson jóvoltából, akik grafikát és tervezést tanultak. A közös érdeklődési köreik a boszorkányság, a pogányság, és a vámpírizmus keltette életre zenéjüket, ami a goth és spirituális zenéket foglalják egy csokorba némi szinti varázzsal együtt. Az idén huszonötödik születésnapját ünneplő trió egy új albummal is készült a neves eseményre, melyet áprilisban adtak ki. Mivel korábban már volt szerencsém látni őket, egyszer hazánkban is, tudtam, hogy egy jó ütős kezdés várható tőlük. Előző nap egy akusztikus fellépést is adtak, de ez a mostani már a lemezeken hallható formában tálalta elénk a dalokat. Sajnos az új felvételeket még nem ismerem, ezért is voltam kíváncsi rájuk, és meg kell mondjam igazán jól sikerültek, akárcsak a korábbi évek kiadványairól játszott dalok. Candia a szokásos formájában tündökölt a színpadon, és bűvölte el a közönséget énektudásával. Minden hibátlanul szólt, bár az elején ismételten a hangtechnikus jóvoltából akadtak némi problémák, de ezek aztán később kiküszöbölésre kerültek. Az elmúlt években kiadott nóták mellett felcsendültek olyan klasszikusok is mint a "Heart Of Lilith" vagy a "Vampire Erotica". Szombati kezdésnek egy igazán hibátlan műsort adtak a brit zenészek, köszönet érte.
Egy amolyan nagyobb kihagyás után, a következő csapat ami érdekelt, az ASMODI BIZARR volt. A csapat 1980-ban alakult Düsseldorfban. zenéjük a gothic rock és new wave elemeire épül, fűszerezve egy kis post-punk muzsikával, és persze a női énekkel egyben. A nyolcvanas években olyan formációkkal léptek fel együtt mint a SEX GANG CHILDREN, DANSE SOCIETY, SOUTHERN DEATH CULT, vagy a CHRISTIAN DEATH.
Sajnos eddig csak két lemezük jelent meg 1986-ban és 1991-ben. Ugyan 1992-ben feloszlottak, de újra folytatták a zenélést 2011-ben, és céljuk, hogy minél több fesztiválon részt vehessenek.
A műsor nagyon jól kezdődött, Monique Maassen énekhangja és stílusa fantasztikusan vitte végig a koncertjüket. Igazi régimódi goth zene ez kérem a javából, fűszerezve egy kevés post-punk elemmel,s bár a tagok egyike sem mondható már fiatalnak, és a régi tupír és smink is a múlté már, mégis a dinamizmus és a lendület még mindig ott van bennük. Csak úgy öregesen, mégis lezseren nyomták a bulit, nem feledkezve meg a színvonalról sem, és persze a nagyérdeműt is belevonták egy kis közös taps és éneklésbe is. Bízvást állíthatom, hogy ez az együttes méltán kiérdemli, hogy a továbbiakban is szerepet játszanak majd a fellépéseikkel, és remélem, hogy készítenek még a jövőben új dalokat.
Ezek után már igazán tetőfokára hágott a hangulat, hiszen jöttek a "nagyágyúk". Elsőként a brit "THE MARIONETTES" lépett a deszkákra úgy kilenc körül.
Egy igazi csemege, egy kuriózumnak számító angol csapat tette tiszteletét ezen az estén.
Az együttes még 1986-ban alakult és egészen a 90-es évek végéig volt jelen a goth színtéren. Az eltelt idő alatt négy stúdióalbumot készítettek, amelyek tényleges átütő sikert hoztak a zenészek számára. Azonban hosszú évekig semmi hír nem szólt arról, hogy valaha is lesz-e még újra koncertjük, vagy esetleg születnek új dalok, mígnem tavaly megtört a jég és igen, valósággá vált az a tény, hogy ismételten beindul a banda szekere, és elkezdődtek a próbák és a fellépések szervezései. Igaz a régi gárdából csak két arc Sean Cronin /szólóének/ és Paul McCrudden /basszus/, aki csak 1993 végétől volt a banda tagja, álltak össze két fiatal zenésszel, akikkel pár hónapot együtt is zenéltek, de nekik menniük kellett, így a mostani show-ra már két új, szintén fiatal muzsikussal, Eddie Martin /gitár/, és Thomas T. Cat /dobok/ érkeztek a német városba. Érdekességként még tudni kell, hogy Sean az évek alatt színészi karriert is épített magának, és pár filmben meg is mutatta tehetségét. mint például a Harry Potter első részében szerepelt egy jelenetben.
"We Come Back", kezdte az előadást Sean, aki az évek során megszabadult ébenfekete goth hajviseletétől, de az energia, a lendület, amik régen is hajtották-motiválták még ugyanúgy benne vannak. Kisebb technikai hibák után, ami néha megszokott a németeknél is az "Obsession" című dallal kezdtek a srácok, és innentől kezdve visszaröppentünk az időben. Sorra játszották a régi slágereket, miközben az énekes kommentálta a régmúltban és az utóbbi években velük történt dolgokat.
Olyan nótáknak örülhettünk mint az "Ave Dementia", "Like Christabel", vagy a "Kisses". Mind a négy albumról játszottak szerencsére, így egy igazi meglepetés bomba volt az egész előadásuk. nagyon jól szólt a kórusuk és a vokál is a dalok közben, és Paul is elképesztő basszusmunkát nyújtott öthúros hangszerén. Hihetetlen felemelő érzés volt látni őket a részemről így első alkalommal, és bár a technika párszor megviccelte őket, egy elragadó és pedáns koncertet tálaltak a közönség elé. Sajnáltam azonban, hogy nem volt telt ház, pedig ők aztán igazán megérdemelték volna ennyi idő után.
Elérkezett viszont a finálé és az amerikai 45 GRAVE koncertje, amire már igen sok deathrock, és horrorpunk rajongó várt eközben az udvaron és a teraszokon egyaránt.
A csapat 1979-ben alakult Los Angelesben. A kezdetben punk rockot játszó alakulat a későbbi években tért át a deathrock és horror punk stílusokhoz. Zenéjükben, de legfőképpen szövegeikben a fő irányzat a horror témák megjelenítése. Az eredeti felállás 1985-ben megszűnt, de aztán újra szerveződve ismét folytatták a zenélést, igaz ez sem tartott túl sokáig mert 1990-ben úgy tűnt, hogy végleg a feledés homályába vész a zenekar. A reformáció 2004-ben köszöntött be, amikor az énekes Dinah Cancer feltámasztotta poraiból a bandát. Egyébként mára már csak ő az egyetlen eredeti tag. A hosszú évek során sajnos ez az együttes is nagyon sok tagcserén esett át, és noha hatalmas sikereket soha sem könyvelhettek el a szaklapok szerint, mégis úgy tekintenek rájuk mint az egyik legelső amerikai deathrock bandára.
Nos ahogy arra számítottam a koncert kezdetekor már tényleg elszabadult a "pokol" persze csak jó értelemben véve. A nézőtér zsúfolásig megtelt. A hangulat már az első dalok után mondhatni nagyon beindult és ez a lendület meg is maradt egész idő alatt. Szinte pazar volt a buli, és olyan nótákat kapott a publikum mint a "Phantoms", "45 Grave", "Party Time", vagy az "Evil". A gitáron 2010 óta Frank Agnew játszik annak a Rick Agnew-nak az öccse, aki annak idején a legendás CHRISTIAN DEATH-ben kezdte a pályafutását. Sajnos a hangtechnikus ezt a formációt sem kímélte, párszor érezhetően és hallhatóan rosszul csendült fel egy-egy szám.
A műsor elején már, de azután egyre jobban bontakozott ki az ilyenkor szokásos pogo, a küzdőtér bal oldalán a bátrabb tarajos egyének jóvoltából. A körülbelül másfél órás buli, ami ténylegesen fergetegesre sikeredett búcsút kellett inteni az amerikai legénységnek. Azonban úgy könyveltem el ezt a napot visszaindulva a kempingbe, hogy ez már egy igen erőteljes és hihetetlen élményekben gazdag este volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
