Zsámbéki templom

Az egykori premontrei kéttornyú, háromhajós templom a magyarországi késő román-kora gótikus építészet egyik remeke. A templom alapfalainak hosszúsága 38, szélessége 24 méter. A főhajóval párhuzamosan helyezkedik el az északi és déli mellékhajó. A főhajó magassága kétszerese a mellékhajókénak.

Az 1050-es években már kőtemplom állt itt. III. Béla király (1172-1196) a felesége kíséretével érkező Aynard lovagnak adományozta Zsámbékot. Egykori okmányok alapján annyi bizonyos, hogy az Aynard nembeli Smaragd comes (ispán) 1220 körül a premontrei szerzetesrendnek adományozta zsámbéki birtokának egy részét, s Keresztelő Szent János tiszteletére családi, nemzetségi monostort alapított. Ugyancsak hiteles adatunk egy 1258. június 6-án keltezett okirat, melyben IV. Béla király megerősítette a birtokra és a felépült templomra vonatkozó - királyi őseinek korábbi - adományozását. Az építési munkálatok java minden bizonnyal még a tatárjárás előtt készült, a részletformákból azonban 1241 után befejezésre következtethetünk, az építők ugyanis már a gótika elemeit is felhasználták (támpillérek, oszlopkötegek és a közöttük látható csúcsív) munkájuk során.
A török hódoltság idején Zsámbék négyszer cserélt gazdát, a templom sorsát azonban természeti csapás pecsételte meg. 1763. június 28-án földrengés rongálta meg az északi mellékhajó boltozatát és oldalfalát. A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek.
Rómer Flóris bencés tanár, művészettörténész és Henszlmann Imre építész, művészettörténész az 1870-es években hívták fel a figyelmet az értékes emlék megmentésének szükségességére. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkák elvégzésével. A későbbi munkák során, 1934-ben Lux Kálmán építész tárta fel a templom északi oldalához csatlakozó kolostor falrészleteit, amit a pálosok építettek, amikor megkapták a birtokot Mátyás király adományaként. Mára ebből az épületből csak egy dongaboltozatos terem (ez most a kőtár), a hajdani refektórium, az alapfalak és a kolostorhoz tartozó pincerendszer maradt meg. Látnivaló még így, romjaiban is bőven akad. A nyugati homlokzat szinte teljesen ép. A négy emelet magas kettős torony ívsorokkal, fogsordíszes párkányokkal tagolt. A bejárat fölött nagyméretű sérült rózsaablak vonja magára a figyelmet. A három apszis közül már csak a déli mellékhajóé áll.