Függőség
Elméd kinyílik, látod mit más nem.
Egy valótlan világot mely a valóra építetett. Erődei magasak, dombjai szélesek, messze mennek, mindenen felérnek. Itt maradok, egy hurokban ragadok mely függőségéből nem ereszt. Beszorultam két világ közé, összemosódnak a színek és a formák. Nem tudom már melyik igaz es melyik nem. Hallok valamit, egy hangot, mintha beszélnének hozzám, de nem tudom felfogni. Halálhörgést hoz a szél, és hullaszagot. Kizökkent a világok közti szédelgésemből. Körülöttem emberek utolsó hörgéseit hallom, egy dombon állok, vértől színes a kisvirágos rét. Vissza akarok menni, abba a színes valótlan formákkal teli kis világba mely egybe megy ezzel a borzalommal és megszüli a tökéletest. Az kell nekem, ahol nincs halál és hullaszag, csak a valótlan világ, ábrándokkal és semmi valóval. A valóság szörnyű, a valótlan egy tökéletes világ mely még mindig magához szorít és nem enged el. Ez a függőség. Egy el nem engedő álomképzet amely nélkül a való világ már csak egy hullákkal és dögökkel teli ocsmány szétfolyó világ. Ha a hurokból kiszakít a valóság undorító oszló ocsmány képe, onnantól a lejtőn amin eddig voltál még inkább csak gurulsz. Te is eltűnsz a süllyesztőbe mint a többi, akit látsz. Ők az oszló hullak körülötted, olyanok mint te. Közülük vagy te is. Eloszlasz te is, csak egy hulla vagy, dögszaggal és undorító valósággal körülvéve melyből nem szabadulsz. S az álomvilágod, már csak álom marad örökké.
Nagy Anna Maja írása
(az illusztráció Harald Engman festménye)
