II. Lovecraft Találkozó

A 2019-es nagy érdeklődéssel övezett alkalom után a Magyar H. P. Lovecraft Társaság idén másodszor rendezi meg az Országos H. P. Lovecraft Találkozót. Az esemény jó alkalom arra, hogy számot vessünk azzal, mi történt a hazai Lovecraft kutatásban és munkássága körül szerveződő hazai kulturális színtérben.

A találkozó célja ezúttal is az, hogy teret biztosítson a H. P. Lovecraft munkássága iránt érdeklődők találkozásához és tartalmas beszélgetéséhez.
A rendezvény 13:00 órakor kezdődik és 20:00 óráig fog tartani. A nap folyamán öt, egyenkét körülbelül 40 perces előadás lesz látható, a napot pedig ismét egy nyereményjátékkal fogjuk zárni. Az előadókat és az előadások témáját részletesen fogjuk bemutatni a hátralévő időben.
Mindenkit sok szeretettel várunk a rendezvényre, természetesen nem csak azokat, akik már az elejétől fogva közösségünk tagjai, és behatóan ismerik H. P. Lovecraft munkásságát, hanem azokat is, akik még csak most kezdtek el ismerkedni a kozmikus rettenet irodalmával.
Figyelem! Az egyesület vezetőségének döntése alapján, a rendezvényen csak érvényes koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt.
További részletes információk és részletes programlista hamarosan az MHPLT egyesület honlapján: https://lovecraft.hu

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2021. 10. 17. - 10:51 | © szerzőség: Gothic.hu