Ludi Savarienses 2006.

- 2006. augusztus 25-27.; Szombathely -

Egy borús pénteki napon, a koradélutáni órákban érkeztünk a kétezer éves múlttal rendelkező Szombathely városába, hogy immár sokadik alkalommal részesei lehessünk a Ludi Savarinses nevezetű történelmi karneválnak.
A nagyszabású rendezvény az eltelt évek folyamán óriás méretűvé nőtte ki magát. A város különböző részein található helyszínek rengeteg programmal vártak felnőttet és gyereket egyaránt.
Elvegyülvén a megújult Fő téren helyet kapott kézműves forgatagában, szemügyre vettük a különböző eladásra kínált portékákat. Csontból és ezüstből készült ékszerek, népi instrumentumok, hangkeltő eszközök; cserépedények, mázas bögrék, honfoglalás kori ékek, íjak, tarsolyok nagy választéka…


Felmérve erszényünk tartalmát, megpihentünk Bacchus szentélyében, azaz a Borok utcájában, és jófajta házi rétessel, kemencés lángossal csillapítottuk éhünket. Az étkek elfogyasztása után a különböző bortermelő vidékek bódéiban kínálgatott nemes nedűk kiváló szomjoltónak bizonyultak.
Elsőként az Igriczek együttes koncertjére látogattunk el. Középkori és moldvai muzsika csendült fel előadásukban. Koboz, rebek, ütős gardon, furulya és nagydob mellett duda szólalt meg dalaikban, melyek nevükhöz híven a magyar nép nagy tetteit éneklik meg. A dudákból előcsalt dallamok hallatán a Corvus Corax zenéje is eszembe ötlött… mint utóbb kiderült, nem véletlenül.
A koncert végeztével alkalmunk nyílott beszélgetni a zenekar tagjaival. Kábsa János elmondta, hogy ő bizony régen köttetett évtizedes barátságot ápol a germán zenekar tagjaival, és vendégzenészként szerepel a Corvus Corax Berlinben rögzített koncertfilmjén.
A gyermekeknek szánt programoknak helyet adó Kalandvárban folytattuk kalandozásunkat. A honfoglaló magyarság életébe kaptunk bepillantást a felállított jurta és használati tárgyak megszemlélésével, valamint kipróbálhattuk eleink Nyugat-Európa szerte joggal félt fegyverét, a hírhedt visszacsapó íjat.
 


A nap zárórendezvényét és egyben megkoronázását a Hétrét elementáris erejű színpadi fellépése jelentette. A zenekar muzsikájában mesterien ötvözi az ír és a magyar népzenét, de más népek-például a finn - zenéiből is merít. A közönség soraiból számosan táncra perdültek a vérpezsdítő zene hallatán…
A szombati nap fő programjának a német nemzetiségű Musica Romana ókori zenei koncerje ígérkezett. A Romkert hűvösében, római kori épületmaradványok között megtartott előadás szakrális jellegénél fogva olyan fokú zenei élményt nem nyújtott, mint vártam volna. A gasztronómiai élvezet- finom almabort kortyolgattunk közben- jelen esetben nagyobb volt, mint a muzikális…
Hosszabb séta után, kicsit távolabb a karnevál fő rendezvényeitől, a helyi evangélikus templomban az Ómuzsika Együttes késő középkori, reneszánsz zenei koncertjét élvezhettük. A főúri udvarok világát megidéző muzsika nagyszerű előadással párosult a jelenlévő kevesek örömére.
A koncert végeztével a templomkertben fülünk után ínyünket is kényeztethettük. A bográcsban főtt halászlé mennyeinek bizonyult.
Az esti fáklyás felvonulás megtekintésére összeverődött sokaság kissé elrettentett, így jobbára csak a fejek felett nézelődve láthattuk a különböző történelmi korokat felidéző hagyományőrző csoportok menetét…


Némileg fáradtan ugyan, de töretlen lelkesedéssel vágtunk bele a karnevál harmadik, egyben utolsó napjába. Az előző nap már fellépett és frenetikus sikert aratott koncertet adó francia illetőségű Sinké Zakeou az eklektika nevében alkot. A free -jazz és a világzene elemeit magába olvasztó rockzenéjüket kakofonikus fúvósokkal vértezték fel. A disszonáns felhangok ellenére hatalmas ovációt könyvelhettek el ismét.
A frissen sült pogácsa okozta örömöket szűretlen, házi főzésű sör fogyasztásával tetéztük, majd kissé késve ugyan, a Szilaj Dobkör zenei rituáléjának lehettünk aktív résztvevői, tapssal kísérve a fergeteges ritmusokat.
A hagyományőrzők koncertje után el kellett indulnunk az állomás felé. Élményekkel gazdagon tértünk haza. Élményekkel, melyek sokáig elkísérnek minket.

írta: Tamás (Sith) és Diána (DarkDia) fotók: http://www.savariakarneval.hu/

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 02. 19. - 15:15 | © szerzőség: Gelka