Vasárnap kora délután felé járt az idő, amikor összeszedve magamat az előző esti Nephilim koncert varázslatos hangulatú koncertje után, az Agra Messe Park felé vettem az irányt, hogy megnézzem a már hagyományos nagyvásárt, amelyet már hosszú évek óta az Agra Halle bal oldali szárnyában rendeznek meg.
Nos a látvány belépéskor ugyanaz mint évek óta, mintha a standok mindig is ott állnának egész évben ugyanazon a szent helyen, csak egy-két változtatást iktatnak be a rendezők, ezek alig észrevehetőek. Idén is, mint már oly sokszor korábban, a ruháké, ékszereké, lábbeliké a főszerep, és a zenei standok is ugyanannyian vannak jelen mint máskor. Azért ide is betévednek az elegáns ruházatú emberek hogy körbenézzenek egy kicsit. Lehet a vásárban sminkelni, amit aztán persze egy fotózás is követ, hát a gyönyörű arcokért megéri ez a kis szépészeti beavatkozás!
A mai este is bővelkedett gazdag programokban, ahogy lenni szokott ismét döntenem kellett, hol is töltsem el a nap hátra levő részét.
Sajnos megint fantasztikus zenekarokat kellett lemondanom magamban, de bíztam abban, hogy jól választok. Az est egyik kiemelkedő előadójának a London After Midnight ígérkezett, így hát háromnegyed kilenckor már az Agra színpada előtt találtam magam.
Az első nóta a "Your Best Nightmare" már megalapozta a koncert hangulatát. A csapat még 1989-ben alakult Los Angelesben, és azóta is jelen van a goth színtéren, bizony az első két albumuk máig egyfajta etalonnak számít a rajongók körében. Igaz az alapító duóból mára csak Sean Brennan maradt meg, de ez a mostani gárda is Matthew Setzer /gitár/, Randy Mathias /basszus/ és Pete Pace /dob/ már 2007 óta együtt zenél ebben a felállásban, méghozzá kitűnően, bizonyítva, hogy milyen odaadással is elő lehet adni a régi klasszikus nótákat. Ezekből aztán tényleg egy igazi nagy csokorral nyújtottak át nekünk egymásutánban, mint a "Spider And The Fly" , "Clarie's Horror" , vagy a "Hate", hogy csak párat ragadjak ki a sorból. Viszont új fejlemény a banda háza táján, hogy nyolc év szünet után az idén egy új stúdió albummal rukkolnak elő, amely hamarosan már kézzel fogható állapotban lesz. Ízelítőnek két új dalt is becsempésztek az esti showba.
Így első hallásra nem tűntek rossznak, szerintem kicsit rockosabb lesz az új anyag a régebbieknél, de ez igazán majd csak akkor derül ki, ha már az egész lemezt végighallgatta az ember és ez alapján vonja le a következtetéseket. A harmadik lemezükön található "Pure" című daluk, ami a kambodzsai és a vietnami háború borzalmait foglalja össze, idén ismét színpadra került, a hozzátartozó kisfilmmel együtt a háttérvetítőn. Ezt csak azért írom le, mert pár évvel korábban, mikor szintén ezen a pódiumon álltak és játszották ezt a dalt, a német közönség, akikkel együtt néztem a koncertet, bizony elég szép számban hagyta el az arénát. Most nagy meglepetésemre mindenki visszafojtott figyelemmel kísérte az eseményeket, mely tényleg keményen odavág lelkileg szerintem mindenkinek.
Ezután még két dal következett, és egy nagy klasszikussal a "Sacrifice" ütemeire ért véget a L.A.M. idei Treffenes szereplése.
A koncert hangulata fantasztikusra sikeredett, kitűnően szólt minden hangszer, ami hiányzott nekem az élő billentyű játéka, mert sajnos ez most is, mint ahogy már hosszú évek óta sampler segítségével van megoldva. Azért lehengerlő buli volt.
Itt azonban még nem volt vége a hét utolsó napjának,mert következett a Mono INC koncertje.
Mióta a WGT-re járok, még nem sikerült találkoznom ezzel a zenekarral egyik színpadon sem a szervezés jóvoltából, de most remek alkalomnak ígérkezett ez a fellépésük. A csapat 2000-ben alakult, akkor még Mono 69 néven, amit pár évvel később változtattak a mostanira. Az első lemezük már ezen az új néven jelent meg 2003-ban, és azóta már 11 albumot készítettek, a legfrissebb idén májusban látott napvilágot. Zenéjük az alernatív és a dark rock elemeiből épül fel. A mostani felállás 2007 óta létezik, ugyanis ebben az évben érkezett a triumvirátushoz egy hölgy Katha Mia személyében, aki azóta is a dobok mögött adagolja a ritmusokat, és aki a frontember, és egyben énekes Martin Engler-t váltotta a bőröknél - akivel egy ideje már egy párt alkotnak.
Nos, aki szereti a dallamos alter-dark rock muzsikát, annak igazán csemege volt ez a majdnem éjszakába nyúló koncert.
Egy igazi nagy slágerükkel az "Arabia" dallamival kezdődött a műsor, és ez a lendületes dallamvilág az egész fellépésükön jelen maradt. Az apropó az új album dalai lettek volna, én legalább is erre számítottam, és elő is adtak párat, de inkább a régebbi nagy slágerekre építettek, és szerintem jól döntöttek, hiszen az új anyag még nagyon friss a nagyérdemű számára. Ha már fesztiválról van szó, inkább a jól bevált ismert dalok viszik jobban a pálmát.
Így is történt ezen deszkákon is, mégpedig olyan klasszikusokkal, mint a "Gothic Queen" vagy a koncert vége felé felcsendülő "Kein weg zu weit" lírikus dallamai. A show közepén egy kicsiny műsorral is kedveskedtek a zenészek, ugyanis a frontember Martin és Katha egy közös dobszólót mutattak be olyan formában, hogy a dobos hölgy a produkció közben egy a hátsó hangmérnöki állásban felállított dob mögül nyomta a ritmusokat, miközben a színpadi dobok mögött is intenzív munka folyt. Természetesen mindez fényjátékokkal megspékelve. A két gitár és az ének is kitűnően szólaltak meg, sőt a a publikum is be lett vonva egy közös nagy éneklésre a fellépésük vége felé, ezzel is emelve a hangulatot, ami egészen jól sült el véleményem szerint.
Bátran kijelenthetem, hogy ez a hétvégét lezáró kis koncert, ami sikerülhetett volna hosszabbra is, egy igazi frappáns kis agyalapi pluszt adott az utolsó nap eseményei elé.
